12°
21°
11°

Tilos összeszedni még a fák alól is az út menti termést

Országszerte gyümölcsfák szegélyezik az utakat; ki gondolná, hogy az alkalmi gyümölcsszedők tulajdonképpen tolvajok?

Út szélén veszteglő, és több esetben is balesetveszélyes helyzeteket előidéző autók jelentek meg az utak szélén, ahol az út mentén található gyümölcsfák miatt állnak meg az autósok, hogy vödrökbe szedjék a termést. A tapasztaltabbak pedig póznát is vittek magukkal, hogy legyen mivel leverni a burkokat. Közben arra nem figyeltek, hogy kocsijukkal mennyire sikerült félreállni, illetve milyen mértékben foglalja el az útestet – írta meg a bama.hu.

A portál kérdésére Kósa Veronika, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megbízott kommunikációs osztályvezetője elmondta, az országos közutak mentén lévő fák a magyar állam tulajdonában vannak, így természetesen a gyümölcsfák termése is.

– A fák ültetése és folyamatos gondozása a közútkezelő társaság feladata. Ez alapján pedig a termések gyűjtésére vonatkozó engedélyt – az út kezelőjeként – csak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. adhat ki.

Szigorú szabály

A közút nem közlekedési célú igénybevételéhez közútkezelői hozzájárulást kell előterjeszteni. A közút kezelője a hozzájárulást megtagadja, ha a tervezett igénybevétel az út állagának jelentős romlásával, a forgalom biztonságának súlyos veszélyeztetésével jár, ha az igénybevétel a közútkezelő fenntartási, üzemeltetési feladatainak ellátását vagy korszerűsítési terveinek végrehajtását veszélyezteti. A közutakon végzett engedély nélküli tevékenység – így többek között a termés begyűjtése is – szabálysértésnek minősül, amelynek ellenőrzése és szankcionálása a hatóság feladata.

Csak díszfák

Az országos közutak mentén egyelőre több szakaszon is találhatók csonthéjasok, elsősorban cseresznye- és diófa. A közútkezelőtől az internetes portál megtudta, hogy a gyümölcsfák száma folyamatosan csökken, mivel a kiöregedő, gyakran beteges fákat a közlekedés biztonsága érdekében eltávolítják, és más fajtákkal pótolják. A cseresznye és a dió helyett más, elsősorban őshonos fafajokat ültetnek, ilyen a kőris, a korai juhar, a tatár juhar, a magyar kőris, valamint a kislevelű hárs, amelyek jól bírják a mikroklímát, megfelelő árnyékot biztosítanak, és nem igényelnek különösebb gondozást.

Kommentek

Legolvasottabb

1
Elütöttek egy gyalogost, a helyszínen életét vesztette
2
Négy autó ütközött a 47-esen, az egyik kigyulladt, többen megsérültek
3
Negyvenkét évnyi vonatozás ért véget csütörtökön Békéscsabán
4
Cserbenhagyás és súlyos sérülés történt Békéscsabán
5
Csabaiak, figyelem! Több útszakaszon is változik a forgalmi rend
vitatéma
Megosztja a rajongókat a tinisztár tetovált teste
osztozunk a jóban és a küzdelemben / 3 perce
Emmi: a hősök emléke ma is fontos
Schanda Tamás államtitkár Tallinban, az 56-os forradalom alkalmából rendezett ünnepségen méltatta a hősöket.
Gyász
"Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Melis Erika könyvelő 2017. október 8-án 55 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. október 24-én 10 órakor lesz a békéscsabai Felsővégi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
MEGEMLÉKEZÉS Balangó András halálának 2. évfordulóján. Felesége, lánya és családja, keresztfia.
MEGEMLÉKEZÉS "Vágytam maradni még szeretteim között. A sors végül ellenem döntött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nem engedett, amit mondani akartam tudja ki szeretett." Fájó szívvel emlékezünk Petrovszki Pál halálának 8. évfordulóján. Szerető családja
" Még fáj nekünk, s tán örökre így marad, de Te mindíg velünk leszel, az idő bárhogy is halad." MEGEMLÉKEZÉS Soha el nem múló szeretettel emlékezünk Ifj. Szabó Jenő halálának 12. évfordulója alkalmából. Szeretteid
nomophobia / 2 órája
Megváltoztatja az életünket a mesterséges intelligencia?
Emlékév / 2 órája
Fényjátékkal tisztelegtek Cardiffban Arany János előtt
Amerikai Nagydíj / 2 órája
Hamilton indul az élről, Vettel a második
bennfentes tanácsok / 3 órája
Mit ne tegyen soha egy étteremben?
portré / 4 órája
Ma lenne 100 éves Joan Fontaine Oscar-díjas színésznő
Budán raboskodott / 4 órája
Az első ejtőernyős ugrást 220 éve kísérelték meg