Járvány

2020.03.24. 16:17

Tévhit, hogy a jó idő eltünteti a koronavírust

Roberto Burioni olasz virológus arról számolt be, hogy a népszerű hiedelemmel ellentétben a koronavírus nem fog eltűnni a nyári felmelegedéssel. A klímaaktivisták állítását cáfolva pedig hozzátette, a szmog nem járul hozzá a terjedéséhez.

Forrás: Shutterstock

Roberto Burioni az Il Giornalenak adott interjújában cáfolta meg a népszerű hiedelmeket, amik a koronavírust övezik – számolt be róla a V4NA hírügynökség. Elsősorban arra a tévhitre tért ki, hogy a meleg majd elpusztítja a vírust.

Elmondta, hogy „minden légúti megbetegedés terjedését korlátozza a hőség”, de ez nem jelenti azt, hogy a nyár elérkeztével a járvány számottevően gyengülni fog.

Tehát nincs összefüggés az új koronavírus terjedése és a hőség között. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a vírus abnormálisan reagál a szimulált körülményekre, tehát még tartogathat számunkra meglepetéseket.

Hozzátette, ha néhány hónap múlva csökkenést tapasztalunk, azt csak a korlátozó intézkedéseknek köszönhetjük és nem az időjárásnak. Ezt a milánói Bicocca Egyetem kutatása is alátámasztja, ami nem talált korrelációt az olasz fertőzött területeken mért fertőzések mértéke és az adott terület időjárása között. Példának hozta Iránt is, ahol a hőmérséklet kétségkívül magasabb az európainál és mégis majdnem 1700 halálos áldozata és 22 ezer fertőzöttje van már a járványnak.

Nem csak 12 percig marad életben a vírus a külvilágban

A másik pletyka a szmog és a vírusterjedés összefüggése, ami felkavarta a tudományos közösséget. Az Olasz Természetgyógyászati Társaság (Sima) tanulmánya korrelációt vélt felfedezni a légszennyezés mértéke és a Covid-19 járvány kitörése között a Po-völgyben. Ezzel kapcsolatban Burioni elmondta a légszennyezés egészségre gyakorolt hatása kétségtelen, de a vírus terjedésének mintái túl komplexek ahhoz, hogy ezt egyértelműen meg tudjuk állapítani. Tehát a szennyezett régióban inkább az okozta a haláleseteket, hogy a szennyezés legyengítette a szervezetet, ami így már nem tudott ellenállni a légutakat támadó koronavírusnak.

Szintén közösségi oldalakon terjedő tévhit, hogy a vírus pusztán 12 percig képes megmaradni a külvilágban. Ezt az amerikai Nemzeti Allergia és Fertőző Betegségek Intézete és az Amerikai Fertőző Betegségek Intézete közösen cáfolta egy a New England Journal of Medicine folyóiratban megjelent publikációjában, melyben rámutatnak, hogy laboratóriumi körülmények között a levegőben akár három óráig is életképes a vírus.

A kutatásból az is kiderül, hogy a három órás élettartam rendkívülinek számít más vírusokhoz képest, azonban abban továbbra sem tér el tőlük, hogy 1-1,5 méter távolság tartása az emberek között a biztonságosnak mondható és ajánlott a fertőzés elkerülése végett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!