Határidő: Augusztus 1.

2019.07.16. 13:32

Tehetséges diákok jelentkezését várja az MCC egyetemi programja

Idén is várja a középiskolai tanulmányaikat idén befejező diákok jelentkezését a Tombor András által alapított Mathias Corvinus Collegium (MCC) egyetemi programja. A budapesti egyetemek nappali tagozatán továbbtanuló érdeklődők augusztus 1-ig pályázhatnak az intézmény iskola mellett végezhető, ingyenes szakmai képzésére.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Matej Kastelic

„Jelenleg közel százhatvan diák tanul az egyetemi képzéseinken, akik nemcsak magas színvonalú szakmai kurzusokon vehetnek részt, de a diákéveiket egy egymást motiváló, összetartó közösségben tölthetik el. Az intézményünk számára fontos szempont, hogy az innen kikerülő fiatalok olyan tudással és készségekkel legyenek felvértezve, amelyekkel sikerrel léphetnek ki a munkaerőpiacra” – mondta Lánczi Péter, az MCC ügyvezetőigazgató-helyettese.

A képzésre pályázóknak írásbeli, valamint a Collegium vezetőségéből, nevelőtanáraiból és idősebb diákjaiból álló felvételi bizottság előtt szóbeli vizsgát is tenniük kell, amelynek során a felvételizők az általuk választott témából tartanak előadást, majd válaszolnak az ehhez kapcsolódó egyéb kérdésekre is.

A választott témakörök a korábbi évekhez hasonlóan idén is különböző aktuális társadalmi kérdéseket fednek le.

Az egyéves Juniorképzés célja, hogy a különböző tudásszinttel érkező tanulók ismereteit kiegyenlítse és támogatást nyújtson a Collegium valamennyi lakója számára előírt felsőfokú angol nyelvvizsga megszerzésében. Mindez elengedhetetlen ahhoz, hogy

a diákok egy olyan alapot kapjanak, amellyel az egyetemi képzés további szintjein minden nehézség nélkül hallgathatnak angol nyelvű kurzusokat.

A Mathias Corvinus Collegium egyetemi programja háromlépcsős: az egyéves Juniorképzés után a második évben indulnak el a kétéves, szakmai elmélyülést biztosító szakirányos képzések. Ezt követik a Vezetőképző Akadémia kurzusai, ahol hazai és külföldi neves szaktekintélyek előadásait is hallgathatják a diákok. Több mint 250 fős alumniközösség is működik, amelynek tagjai gyakran visszatérnek a Collegiumba tanítani.

Az intézmény a komoly szakmai munka mellett nagy hangsúlyt fektet a közösségépítésre, a rendszeres előadások mellett az egyetemi program részét képezik a diákok által kedvelt téli és nyári táborok és további közösségi események is.

„Azért jelentkeztem erre a programra, mert úgy gondolom, hogy a közösségi és szakmai élet, a sajátomtól eltérő véleményekkel való találkozás a képzés alatt olyan értéket jelentenek, amelyek hosszú távon is kifizetődnek” – mondta el az egyik idei felvételiző.

A Juniorképzés iránt érdeklődők a jelentkezés feltételeiről és a felvételi folyamatáról az intézmény honlapján, a junior program jelentkezés menüpontjában olvashatnak bővebben (www.mcc.hu).

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!