Lubickolás és egészség

2018.11.19. 09:31

Problémák helyett a vízben ússzunk!

Egy brit kutatás szerint az úszás segít a lelki gondok, mint a szorongás és a depresszió oldásában. A felmérés azt is igazolta, hogy akik rendszeresen csobbannak, sokkal kevesebbszer járnak orvoshoz, pszichológushoz, kevesebb gyógyszert szednek, mint tunyább társaik.

Az angol Swim England nevű, az úszást népszerűsítő szervezet a YouGov közvéleménykutatót bízta meg azzal, kérdezzen ki lelki problémákkal küszködő embereket arról, milyen hatással van rájuk az úszás – írja a csalad.hu. A portál a brit Independent című lapra hivatkozva ismerteti, hogy az adatok szerint minden ötödik brit polgárnak problémái vannak lelki egészségével, milliók szenvednek többek között depresszióban, szorongásban.

A felmérésből az derült ki, az úszás jó hatással van a lélekre is, segít a depresszió és a szorongás leküzdésében. A nagy mintás kutatás szerint 1,4 millió brit felnőtt érzi magát sokkal jobban az úszás miatt, és

mintegy félmillió (pontosan 492 ezer) regisztrált és kezelt beteg arról számolt be, sokkal kevesebbszer kell felkeresnie doktorát, konzulensét azóta, amióta rendszeresen eljár úszni.

A felmérés készítői azt állítják, 490 ezer embernek jelentősen tudták csökkenteni a gyógyszeradagját az úszás hatására, sőt voltak olyanok is szép számmal, akiket le lehet állítani a pirulák szedéséről. A szigetországban egyébként nagyjából 3,3 millió lelki betegséggel, tehát a már említett szorongással vagy depresszióval küszködő ember jár legalább heti egy és három alkalom közötti sűrűséggel uszodába.

A kérdőívet kitöltött résztvevők 43 százaléka válaszolt úgy, az úszás boldogabbá teszi, 26 százalék érzi úgy, hogy sokkal motiváltabb lesz ettől a sporttól, 15 százalék pedig úgy érezte, amikor rendszeresen csobban, azon időszakban sokkal könnyebben meg tud birkózni a mindennapi problémákkal. Hayley Jarvis, a lelki betegséggel küszködők sporttevékenységéért létrejött alapítvány, a Mind vezetője azt mondta a brit lapnak, már régóta közismert, hogy a sport lelkileg is jó hatással van az emberekre. Most egy újabb sportágról bizonyosodott be, hogy hatásos lehet.

„Minél aktívabb vagy, annál kevésbé valószínű a depresszió megjelenése, eluralkodása az ember felett”

- fogalmazott. Ian Cumming, a Swimming and Health Commission (Úszás és Egészség Bizottság) egyik főmunkatársa az úszás pozitív hatását azzal magyarázta, hogy sokkal többek számára elérhető, mint a legtöbb sport. „A víz felhajtó ereje miatt még olyanok is úszhatnak, akiknek egyébként valamilyen mozgásszervi problémájuk van, vagy más egészségügyi gondok miatt nem javasolt számukra a nagy fizikai megerőltetéssel járó mozgás” – mondta. A kutatások szerint

önmagában már annak is pozitív élettani hatása van, ha valaki vízben lazít, üldögél.

A legjobban pedig azok járnak, akik nem fedett, hanem kültéri medencében, vagy tóban, folyóban úszhatnak, ez ugyanis a legegészségesebb.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!