Mindenki csinosítja a fészkét

2018.08.18. 08:50

Önkifejezők és ezermesterek a magyarok a lakberendezésben

Az álomotthon minden magyar számára mást jelent, de egy dologban a legtöbben egyetértenek: a berendezésnek tükröznie kell az ott élők személyiségét.

Az egyik nagy lakberendezési áruházlánc készített körképet a lakberendezési szokásokról, kiderült, hogy ki így, ki úgy, de a személyre szabott megoldásokban bízik – számol be róla a Család.hu.

Önkifejezők és ezermesterek

Mint írják, általánosságban elmondható, hogy míg a legtöbb nő fontosnak tartja a lakberendezést és önkifejezési eszközként tekint rá, addig a férfiak között nincs ekkora egyetértés. A fiatalabb, 30-39 éves korosztály számára inkább a divat követése a fontos, ennek megfelelően alakítják otthonaikat is – jellemzően néhány évente lecserélik a bútorokat.

Ezzel szemben az idősebb,

40 év fölötti férfiak jellemzően inkább saját kezükben bíznak: a készen kapható megoldások helyett a saját kezűleg elkészített, a funkciót előtérbe helyező darabok kapnak helyet

– áll a cikkben. Érdekesség viszont, hogy az ugyanebbe a demográfiai csoportba tartozó hölgyek számára a lakberendezés kifejező jellegének jelentősége kiemelkedő: az önkifejezők gyakrabban böngészik az internetet, magazinokat új kreatív megoldások után kutatva, amit akár önmaguk meg is valósíthatnak.

A cél közös: szebb otthon a szebb hétköznapokért

„Az ezermester férfiak részben hasonló motivációval rendelkeznek, mint az önkifejező nők, valamint a hölgyek között is szép számmal akadnak azok, akik inkább saját maguk által barkácsolt dolgokkal rendezik be otthonukat” – mondta el az IKEA megfigyelései kapcsán Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus. „Személyiségünktől függetlenül erőfeszítéseink ugyanarról szólnak: otthonunk szépségéért vagy kényelméért szeretnének tenni – ki-ki a maga módján. (...)

Ezektől nemcsak az otthon lesz szebb vagy jobb, hanem a benne töltött idő és az ott megélt kapcsolatok is”

– tette hozzá.

A változás az életben és a lakberendezésben is örök

A cikkből kiderül az is, hogy a lakberendezési szokások szempontjából fontos még az élethelyzet állandósága:

azok, akik épp új fejezetet nyitnak életükben, vagy nem rendelkeznek saját lakással, inkább átmeneti megoldásokat keresnek, illetve pénzüket is szívesebben költik élményekre.

A lakberendezési szokásokban ez annyit jelent, hogy olyan bútordarabokat vásárolnak, amelyek könnyen mozgathatók, egyszerűen szállíthatók, valamint illenek a gyorsan változó környezetbe.

A fenti kategóriákon kívül esők jellemzően olyan nők, akik számára a lakberendezés kiemelten fontos, viszont inkább a boltokban kapható, kész megoldások hívei. A fiatalabbak között jellemzően a költségvetési lehetőségek szabnak határt a képzeletnek, a családos, 40 év fölötti nők esetében pedig ez az akadály is elhárul. Ők szívesen böngészik a lakberendezési kínálatot, hogy mindig naprakészek legyenek, és kialakíthassák álmaik otthonát.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!