forradalmi tanulmány

2018.12.03. 17:50

Ön tudja, mitől lesz igazán boldog?

A Harvard Egyetem kutatói 75 évig vizsgálták, pontosan mi az, ami boldogabbá teheti az emberiséget.

Forrás: Shutterstock

A Harvard kutatói több mint 75 éve forradalmi ötlettel álltak elő: úgy döntöttek, hogy megkeresik a boldogság igazi forrását, illetve azokat a tényezőket, amelyek boldogabbá tesznek minket – írja az origo.hu. A szakemberek a válaszokért több mint 75 évig követték kettő, férfiakból álló csoport életét.

Megvizsgálták a tesztalanyok gyerekkori élményeit és szerették volna megérteni, hogy az évtizedek alatt szerzett tapasztalatok hogyan befolyásolják az egészséget, jólétet és végső soron a boldogságot.

Nagy kérdés, hogy mi az, ami igazán boldoggá és egészségessé teszi az életünket – tette fel a nagy kérdést Robert Waldinger pszichiáter, a Harvard kutatóprofesszora, a 75 évig végzett kutatás vezetője.

– Az emberek többsége úgy gondolja, hogy a válasz a pénz és a hírnév, de most már tudományos bizonyítékunk van arra, hogy ők mind tévednek.

Robert Waldinger és csapata a közel száz évig készülő tanulmány megfigyelései során eddig soha nem publikált, hosszú távra szóló adatokat kapott. Így szó szerint példátlan hozzáféréssel rendelkezik az igaz boldogságot és elégedettséget tartalmazó recepthez. Eredményeit egy TED-beszélgetésben is feltárta az érdeklődők előtt.

A kutatás során elsősorban arra fókuszáltunk, hogy megtaláljuk a boldogsághoz és a jóléthez vezető legfontosabb, elsődleges tényezőt – tette hozzá Waldinger professzor.

– A 75 éves tanulmányból pedig azt a legtisztább üzenetet kaptuk, hogy a jó kapcsolataink tesznek minket boldogabbá és egészségesebbé.

Bár az eredmény talán meglepő, de a közel száz évig tartó kutatás során a Harvard kutatói arra jutottak, hogy a boldogság és az életben való, igazi kiteljesedés legjobb előfeltétele a szeretet.

A tanulmány egészen pontosan azt mutatta, hogy ha biztonsággal támaszkodhatunk valakire, akkor az segít az idegrendszer nyugtatásában, csökkenti az emocionális fájdalmat és az agyműködés is egészségesebb marad – mondta Robert Waldinger.

– A kutatásból nyert adatok azt is egyértelműen megmutatták, hogy azok az emberek, akik magányosnak érzik magukat nagyobb valószínűséggel gyorsabban épülnek le fizikailag és fiatalabb korban halnak meg.

A tanulmány végeredményül tehát elsődlegesen a szeretet tényezőjét hozta ki a hosszú élet és a boldogság legfontosabb tényezőjeként.

Ez nem attól függ, hány barátunk van, de nem is attól, hogy komoly szerelmi kapcsolatban vagy házasságban élünk-e

– mutatott rá Waldinger professzor. – Elsősorban inkább azoknak a kapcsolatoknak a minősége számít, amelyeket a hozzánk legközelebb állókkal ápolunk.

Hozzátette: vizsgáljuk meg magunkat és figyeljük meg, hogy mennyi mélység és őszinteség van a kapcsolatainkban, mert nem feltétlenül egy tökéletes vagy egy romantikus viszony fogja igazán boldoggá tenni a testünket-lelkünket. A Harvard kutatói szerint a kapcsolataink minősége arra is választ adhat, hogy kik vagyunk valójában.

A kutatási eredmények kiváló emlékeztetőt is adhatnak arra vonatkozóan, hogy ezentúl még hitelesebben kezeljük a kapcsolatainkat – hangsúlyozta Robert Waldinger. – Az adatokból világosan látszik, hogy mit kell tennünk a hosszú, boldog élet érdekében.

Mert hiába van annyi pénzünk, amennyiről mindig is álmodtunk, ha ez mit sem ér a szeretetteljes kapcsolatok nélkül.

Ezek hiányában ugyanis nem lehetünk sem igazán boldogok, sem igazán hosszú életűek.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/4 PM production

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!