Járvány

2020.03.07. 08:32

Néhány gyakorlati módszerrel megelőzhető a koronavírus

Az egyszerű háztartási vegyszerek is elpusztítják a kórokozókat.

Forrás: Shutterstock

Fotó: vikiri

Bár oltóanyag még nincs a koronavírus ellen, de tehetünk azért, hogy ne kapjuk el a fertőzést és másokat se veszélyeztessünk.

A legfontosabb a gyakori kézmosás, kézfertőtlenítés, illetve az immunrendszer erősítése.

Az eddigi tapasztalatok szerint a fertőzöttek körülbelül 80 százaléka tünetmentesen átesik a betegségen – írja a Magyar Nemzet.

Néhány egyszerű higiénés szabály betartásával jelentősen csökkentheti az esélyét annak, hogy elkapja a fertőzést – hívja fel a figyelmet a Koronavírus.gov.hu oldal.

„Mosson gyakran kezet, lehetőleg szappanos vízzel, vagy legalább 60 százalék alkoholtartalmú kézfertőtlenítővel tisztítsa meg a kezét! Fontos az is, hogy fordítson fokozott figyelmet immunrendszere erősítésére. Szellőztessen gyakran, fogyasszon elegendő vitamint, mozogjon rendszeresen a szabadban.

Tüsszentés és köhögés esetén használjon papír zsebkendőt, azt azonnal dobja ki a szemetesbe, majd alaposan mosson kezet. Lázas betegekkel lehetőség szerint kerülje az érintkezés minden formáját.

A megszokott érintkezési, üdvözlési formákat, például a kézfogást, a puszit, a baráti ölelést tanácsos mellőznie”

– javasolják a szakemberek által összeállított kormányzati honlapon.

A koronavírussal kapcsolatos hivatalos fórumon arra is felhívják a figyelmet, hogy

az arcmaszk használata önmagában nem előzi meg a fertőzést, azonban abban biztosan segít, hogy viselője ne terjessze a vírust.

A táplálkozásnál pedig arra érdemes figyelni, hogy ne fogyasszunk nyers vagy nem megfelelően hőkezelt, állati eredetű élelmiszereket.

Mikor merülhet fel a gyanú?

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a kormány Facebook-oldalán számolt be arról, hogy milyen esetekben merülhet fel koronavírus-gyanú.

„Kérdés, hogy az ember járt-e olyan térségben, amely veszélyeztetett területnek számít. Esetleg volt-e szoros kontaktusban valakivel, aki fertőzött, akiről tudja, hogy koronavírus-fertőzése van. Ha valamelyikre igen a válasz és tünetei is vannak, a legfontosabb, hogy ne menjen közösségbe, orvosi rendelőbe, hanem telefonon vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, aki gondoskodik a további ellátásáról”

– fejtette ki az OMSZ szóvivője.

Kik fertőződhetnek meg?

A vírussal bármilyen életkorú ember megfertőződhet, ugyanakkor az eddig igazolt esetek között alig volt gyermekkorú beteg.

Általánosságban elmondható, hogy a megfertőzöttek körülbelül 80 százaléka tünetmentesen átesik a vírusfertőzésen, a gyermekek és a fia­tal felnőttek is ebbe a csoportba tartoznak.

Esetükben a vírushordozás lehetőségével kell számolni, ezért a fertőzés gyanúja mellett indokolt lehet a gyermekeket egy-két hétig otthon tartani az iskolai és más közösségek védelmében.

Hogyan terjed a betegség?

A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre.

Fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, az arc, a száj, az orr érintésével bejuthat a szervezetbe. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan mennyi ideig marad fertőzőképes a vírus a felületeken, annyi azonban bizonyos, hogy az egyszerű fertőtlenítőszerek elpusztítják.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: koronavir[email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küldenek.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A kormány koronavírussal kapcsolatos hivatalos Facebook-oldalán és a koronavirus.gov.hu kormányzati honlapon hiteles és naprakész tájékoztatás található a fertőzésről.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!