Szépségápolási praktikák

2020.06.10. 13:25

Mutatjuk, hogyan tűnhet 5 évvel fiatalabbnak

Tudatos bőr- és hajkorona-ápolással igencsak látványos eredményt érhet el.

Forrás: Shutterstock

Visszaforgatni természetesen nem tudja az idő kerekét, de ha odafigyel a részletekre, nyugodtan letagadhat majd jó pár évet. A Vasárnap Reggel legutóbbi számában összegyűjtötte a kényes területeket, amelyeket megéri kiemelten ápolni.

Az egyenletes bőrfelszínért

A probléma: A bőr pórusossága egyrészt genetikai adottság, másrészt az öregedés és a nap okozta károsodások hatására is egyre nőhet a pórusok mérete. Minden egyes pórus V alakú, a felszín felé szélesebb. Idővel a támasztófaluk elernyedhet, ettől megnyílnak, és ha még telítődnek is, jóval feltűnőbbé válnak.

Így érheti el: A hámlasztó hatású, például szalicilsavat tartalmazó kozmetikumok segíthetik a pórusok tisztán tartását és összehúzását. A nikotinamid-, vagyis B3-vitamintartalmú-készítmények szintén ajánlottak az ilyen típusú bőrre. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a napvédő krémek fontosságát. A professzionális kozmetikai arckezelések, mint a mikrodermabrázió és a kémiai hámlasztás, leválasztják a bőr legfelső rétegét, eltávolítva a pórus legszélesebb részét, amely ezáltal szűkebbnek tűnik.

A dúsabb frizuráért

A probléma: Önnel is előfordult már, hogy megcsodálta valakinek a dús haját hátulról, majd amikor az illető megfordult, meglepődve látta, hogy egy idősebb arc tartozik a hajkoronához? Tudat alatt ugyanis azt gondoljuk, hogy a dús haj a fiatalok kiváltsága, és ez a női test hormonháztartása miatt ez részben így is van.

Így érheti el: A folsavban és vasban gazdag étrend segít táplálni a hajgyökereket. Lehetőleg kerülje a stresszt, és ne fogja a haját gyakorta copfba vagy kontyba, mert ezek tartós hajvesztést okozhatnak. Ha a haja láthatóan gyorsan ritkul, és ennek nincs egyértelmű oka (hogy nemrég szült vagy nemrég hagyta abba a szoptatást), keressen fel egy szakembert, és ellenőriztesse a pajzsmirigyműködését.

A foltmentes bőrért

A probléma: Az életkor előrehaladtával a felhámsejtek egyre kevésbé képesek megújulni. A rosszul lebontott pigmentek miatt barna foltok, májfoltnak vagy öregkori foltnak nevezett elváltozások jelenhetnek meg a bőrön. Ezek azonban akár már 30-35 évesen is tarkíthatják a bőrt, ugyanis a genetikai hajlam és a túl intenzív, illetve gyakori napozás szintén hozzájárulhat a kialakulásokhoz. A nem kellő mértékű folyadék-, vitamin- és ásványianyag-fogyasztás szintén hajlamosító tényezők.

Így érheti el: A májfoltok ártalmatlanok. Ha mégis szeretné megelőzni a kialakulásukat, azt csakis a közvetlen napsugárzás elkerülésével, illetve magas faktorú napvédők alkalmazásával teheti meg. A már kialakult foltok halványítókrémekkel, illetve a kúraszerűen alkalmazott lézeres és villanófényes eljárásokkal kezelhetők.

A formás, természetes szemöldökért

A probléma: Míg a férfiaknál a kor előrehaladtával a tesztoszteron a szemöldök megvastagodását okozza, addig a nőké a sok szedéstől és gyantázástól egyre gyérebb lesz.

Így érheti el: Ne essen túlzásba a szedés során, nehogy olyan mértékben megsértse a szőrtüszőket, hogy leálljon a működésük, és a szőrszálak ne nőjenek vissza! A megrajzolt szemöldök nem divatos, és nem is fiatalos. Használjon speciális, tápláló olajokban gazdag ápolókészítményeket.

Az egészséges körmökért

A probléma: A megvastagodott, sárguló körmök a korosodást, a betegséget juttatják eszünkbe, míg a természetes lakkozott, rózsaszín, fényes, netán színesre festett körmökhöz a fiatalos megjelenést társítjuk.

Így érheti el: A rossz étrend idővel megmutatkozik a körmökön is, a vitaminok és a megfelelő hidratálás hiánya elcsúnyíthatja azokat. Ezért friss gyümölcsökben és zöldségekben, illetve teljes kiőrlésű gabonákban és teljes értékű fehérjékben gazdag étkezés ajánlott. Külsőleg a ligetszépe- és a ricinusolaj a leghatásosabb körömápolók, de az olíva-, a jojoba- és az avokádóolaj is tökéletes a célra.

A telt, pirospozsgás arcért

A probléma: Nem is olyan nagy baj, ha olykor felkúszik az emberre egy-két pluszkiló. Egy amerikai tanulmány szerint azok a 40 feletti nők, akik egy kissé teltebbek, fiatalabbnak tűnnek vékonyabb társaiknál. Amikor fogyunk, zsírt veszítünk az arcunkból, az orca beesettebbé, ráncosabbá válhat, amitől idősebbnek nézünk ki.

Így érheti el: Kerülje el a jojóeffektust, mert az kikezdi a bőr rugalmasságát, így az megereszkedhet. Az arc azon részeire, amelyeket szeretne kiemelni, teltebbé tenni, vigyen fel selymes, gyöngyházfényű highlightert.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!