Fotó: Voyagerix / Shutterstock

Minimális egészségi kockázatot jelenthetnek a műanyag mikroszemcsék

Nem valószínű, hogy károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése.

A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján.

Hozzátették azonban, hogy az eredmények „kevés információn” alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra.

A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben.

Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát egyelőre kevés adat áll rendelkezésre a WHO szakértői szerint.

Ezenkívül az eddigi vizsgálatok nem egységes sztenderdek alapján folytak, az egyes kutatások különböző szűrőket használtak a mikroszemcsék mennyiségének megállapítására.

„Lehet, hogy egyszerűen a szűrő méretén múlik, hogy egy vízminta literenként ezer, egy másik viszont egy műanyag mikroszemcsét tartalmaz” – magyarázta Bruce Gordon, a WHO kutatója.

Ennek ellenére kijelentette, hogy az eddigi kutatások az emberi egészség szempontjából „igen megnyugtatóak”.

A megfelelő szennyvíztisztítás, amely eltávolítja az ürüléket és a vegyi anyagokat, a mikroműanyagok 90 százalékát is kiszűri a WHO szerint.

A szervezet ajánlása, melyet a jelentés után adott ki, ezért nem is tartalmazza, hogy az ivóvízben rendszeresen ellenőrizni kell a mikroműanyagok mennyiségét. Ehelyett a szolgáltatók és a szabályhozók vizsgálják „az ismert kockázatokat”.

„Kétmilliárdan isznak fekáliával szennyezett vizet, ami évente egymillió ember halálát okozza. Erre kell figyelni” – hangsúlyozta Gordon.

A WHO mindazonáltal súlyos gondnak tartja a műanyagszennyezést, ezért ahol csak lehet, a műanyagtermékek használatának csökkentését, valamint az újrahasznosítási programok tökéletesítését ajánlja.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

szponzorált tartalom
Február 28-ig lehet jelentkezni az Adj Egy Ötöst! iskolai szemléletformáló programra
ökumenikus imahét
Erdő Péter: a keresztények egységéhez kevés az emberi erőfeszítés
jól szabályozott / 5 órája
Új szereplők lépnek a hazai ingatlanközvetítői piacra
Sokan nem tudják, hogy lehetőség van arra, hogy már az ingatlanközvetítéssel is az ügyvédet bízzák meg.
Gyász
" Soha nem hal meg, akit szeretnek." MEGEMLÉKEZÉS Fájó szívvel emlékezünk drága gyermekünk Bucsi Ervin halálának 10. évfordulóján. Szerető családja.
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Mekis Pál békéscsabai lakos 81 éves korában hosszantartó súlyos betegség után elhunyt. 2020. január 21-én 14 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Berényi úti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kovács Ferencné szül. Gáleg Terézia volt békéscsabai lakos 2019. december 29-én, 93 éves korában csendesen megpihent. Drága halottunkat 2020. január 23-án 12 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Dr. Dobroczki Mihály László gyógyszerész, lovag békéscsabai (volt nagyszénási) lakos 2020. január 11-én, 84 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2020. január 23-án 12 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Tóth Pál békéscsabai lakos 94. életévében csendesen megpihent. Drága halottunktól szűk családi körben vettünk végső búcsút. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Megtört szívvel tudatjuk, hogy Krizsán Pálné szül. Tessedik Ibolya Irén 2020. január 10-én visszaadta lelkét teremtőjének. Utolsó útjára 2020. január 21-én 11 órakor kísérjük a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik a végtisztességen megjelennek. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. Niedermayer Ádámné szül. Csjaki Ilona Újkígyós, Dózsa Gy. u. 7. szám alatti lakos 2020. január 14-én, 78 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2020. január 20-án, hétfőn, 14 órakor veszünk végső búcsút az újkígyósi Szt. Antal temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönjük a Réthy Pál Korház Kardiológia osztály összes dolgozójának lelkiismeretes munkáját, orvos barátaink segítségét, hogy szebbé tették Laurinyecz István utolsó heteit és méltósággal búcsúzhatott el az élettől, olyan jókedvűen, amilyen ő maga volt. Köszönjük a temetésen megjelent családnak, rokonoknak, barátoknak, volt munkatársakanak, ismerősöknek, hogy osztoztak fájdalmunkban. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Nosza József MÁV nyugdíjas békési lakos 2020. január 12-én, 78 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 20-án 12 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS " A mélybe csak tested merült el, csak ő tűnt el a föld alatt, de lényed lényege ezer felé szóródva is köztünk maradt." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk szeretett édesapánk Keller Zoltán halálának 15. éves évfordulóján. Szerető lányai, veje, unokái
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Laurinyecz István kétsopronyi lakos 2020. január 8-án, 77 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 15-én 11 órakor lesz a kétsopronyi köztemetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok. Mert én már Istennél vagyok." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Endrényi Imréné szül. Szombathelyi Eszter békéscsabai lakos 2020. január 9-én, 71 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat 2020. január 16-án 14 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Ligeti temetőben. Kérjük végtisztességen megjelenőket, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. Mizó Mihályné szül. Bencsik Mária tanítónő 88 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső búcsúztatása 2020. január 17-én 11 órakor lesz Békéscsabán a Ligeti katolikus temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy a szeretett apa, nagyapa, dédnagyapa Dr. Ferdinandy Kond címzetes egyetemi docens 89 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása evangélikus szertartás szerint 2020. január 15-én 11 órakor lesz a szegedi evangélikus templomban (Szeged, Tisza Lajos krt. 16). A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Hajtman János elhunyt. Temetése 2020. január 14-én 12.30 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Dukát Zoltánné szül. Hrabovszki Éva a PATEX volt vezetője békéscsabai lakos türelemmel viselt hosszan tartó betegség következtében életének 72. évében elhunyt. Hamvait 2020. január 16-án 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájdalommal tudatjuk, hogy Várhegyi László a KNER Nyomda volt gépmestere békéscsabai lakos 67 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Urbán Pál a TONDACH Cserépgyár volt dolgozója békéscsabai lakos 2020. január 4-én, 64 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat 2020. január 14-én 14 órakor kísérjük utolsó útjára a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Knyihár Györgyné szül. Szarvas Zsófia békéscsabai lakos 2020. január 10-én, 92 éves korában elhunyt. Temetése 2020. január 16-án 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
Futás a mínuszokban / 6 órája
Mire figyeljenek a szabadban sportolók?
a rémület folytatódik / 7 órája
Jamie Lee Curtis nem fog unatkozni
mozi / 8 órája
A rosszfiúk legyőzték Dolittle doktort és az 1917-et is
Múltidéző / 8 órája
Százhuszonöt éve cseng ki a telefon Gyulán
Papp Gábor
bírósági tárgyalás / 8 órája
Három csabai férfi került bíróság elé, mert tavaly ittasan vezettek
Koncert / 9 órája
Új darabokat fújtak a mezőhegyesiek
Cs. I.