ki a legszebb a vidéken?

2019.07.17. 17:15

Keressük a következő Tündérszépét!

Az ország összes megyéjéből és Budapestről is várjuk a hölgyek jelentkezését a Tündérszépek versenyre. A győztesekre értékes nyeremények várnak.

Fotó: Laufer László, Kallus György

Elindult a nagysikerű Tündérszépek országos szépségverseny, ahová 16-29 éves hölgyek jelentkezését várjuk. Újdonság, hogy ezúttal saját portfólióval is lehet jelentkezni. A legszebb lányok felkészítőtáborban és showműsorral egybekötött döntőn vesznek majd részt.

A Mediaworks Hungary Zrt. tavaly decemberben hirdette meg először a szépségversenyt, amelyre 13 megyéből közel 600 nevezés érkezett. Közülük végül 370-en álltak stúdiókörülmények között, profi fotósok kamerája elé. Sokan először próbálták ki magukat fotómodellként és indultak szépségversenyen. A királynő a pécsi Fábián Evelin lett, a közönségdíjat Jámbor Laura kapta, második udvarhölgynek pedig Geiger Zsanettet választották.

A Tündérszépeket mindvégig komoly érdeklődés kísérte, az olvasók nem csak gyönyörködtek a hölgyek szépségében, hanem aktívan részt is vettek a verseny alakulásában. Több mint félmillió értékeléssel komoly szerepük volt abban, hogy kik kerüljenek a megyei fordulókból a regionálisakba, és onnan a 17 fős döntős mezőnybe. A koronát végül Fábián Evelin kapta. Az ünnepélyes díjátadóról készült képeket itt megnézheti.

A most induló verseny a megyei válogatókkal veszi kezdetét, ezt követően kerül majd sor a regionális fordulókra, illetve a központi döntőre.

A megyei és regionális előválogatókból a szakmai zsűri által kiválasztott 3 versenyző, illetve a szavazók által legmagasabb értékelést kapott versenyző – összesen tehát 4 hölgy – jut tovább a döntőbe.

Végül zsűri választja majd ki a szépségkirálynőt és két udvarhölgyét, illetve az olvasók is megszavazhatják a szerintük legszebb lányt.

Érdemes jelentkezni, hiszen a felkészítőtábor és a televíziós döntő mellett vásárlási utalványok, mobiltelefonok, egzotikus utazások várnak a legszebbekre.

Jelentkezni a tunderszepek.hu oldalon lehet.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!