Együtt főzni jó!

2018.06.15. 18:10

Kampány indul az egészséges táplálkozás népszerűsítéséért

A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) és a KidsOasis Nonprofit Kft. Egészségfalók - Együtt főzni jó! elnevezésű kampányt indít a nyári időszakban a főzést és az egészséges étkezést előtérbe helyező családoknak.

Forrás: shutterstock

Fotó: Ermolaev Alexander

A kezdeményezésről szóló pénteki budapesti sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, hogy az akció és a kormányzat céljai egybevágnak.

Kijelentette, hogy

az egészséges életmód a családi otthonok konyhájában kezdődik.

Felidézte, hogy a kormányzat a reformmenzával, valamint a büfékínálat átalakításával igyekezett megteremteni a megfelelő táplálkozást iskolaidőben. Az intézkedéseknek köszönhetően a fiatalok azokat az ételeket szokták meg, amelyek nem csupán egészségesek, de finomak is – hangoztatta Rétvári Bence.

Visszaszorították a túlzott zsír-, cukor-, és sóhasználatot, valamint az úgynevezett kényelmi termékeket.

Utóbbira példaként említette a porból készült krumplipürét.

Kitért arra, hogy képzéseket valósítottak meg, amelyek megtanították, miként lehet finommá és egészségessé tenni az ételeket.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az iskolai szünetben se változzon meg az életmód.

Jelentős lépés volt továbbá

a chipsadó bevezetése, ennek köszönhetően ugyanis érezhetően visszaesett a cukrozott, szénsavas üdítők forgalma,

amire a nemzetközi sajtó is felfigyelt – mondta.

Rétvári Bence beszélt a mindennapos testnevelésről. Szavai szerint az intézkedésnek köszönhetően az iskoláskorú gyermekek Magyarországon mozognak a legtöbbet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamai közül. Fontosnak nevezte, hogy a gyermekek megszeressék a fizikai aktivitást, és a szünetben is, sőt egész életükben sportoljanak.

Az államtitkár kijelentette, hogy Magyarországon sikerült megállítani a világban egyre nagyobb problémát jelentő elhízás romló tendenciáját. A kormány intézkedései erősen befolyásolják az egészségesen leélt évek számát – hangoztatta Rétvári Bence.

Király Nóra, a Ficsak alapítója közölte: a kampány egy internetes játék, egy közös program a teljes családnak, amely az egész nyarat lefedi. Pénteken véget ér az iskola, így több hónapig otthon lesznek a gyermekek. A közös főzés sok szórakozási lehetőséget rejt a vakáció időszakára – jegyezte meg.

A Ficsak elkötelezett híve az egészséges életmódnak, amely

három pillérből áll: rendszeres testmozgásból, egészséges táplálkozásból és lelki egészségből

- mondta.

Statisztikák szerint az elmúlt negyven évben tízszer annyi elhízott gyermek lett, ami a felnőttek felelőssége – vélekedett Király Nóra.

Gyetvainé Zováth Anikó, a KidsOasis Nonprofit Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, hogy „dinóhusin és sült krumplin túl is van élet”. A kampány keretében

augusztus 15-éig várják a családoktól a recepteket, amelyekből utána szakmai zsűri választja ki az egészségeseket, kreatívakat és gyermekbarátakat.

Szeptember 1-jétől 23-áig ezekre szavazni lehet, majd ismét a zsűrin a sor: meghatározza, hogy a tizenöt legtöbb voksot elért játékos közül mely öt küzdhet meg októberben egy budapesti főzőiskolában a fődíjért, az Egészségfalók címért és egy hétvégéért egy minősített családbarát szálláshelyen. További részleteket az egeszsegfalok.hu oldalon lehet megtalálni.

Gyetvainé Zováth Anikó azt mondta, a családi turizmus képviselőjeként fontosnak tartja, hogy ne csupán milánói makarónit vagy halrudakat helyezzenek ki a szállodák a svédasztalokra.

Wolf András séf, az ötfős zsűri egyik tagja úgy fogalmazott: a természet olyan jól van összerakva, hogy a minőségi alapanyagok egyben egészségesek is. Egy ország megítélése nagyban függ a gasztrokultúrájától – jelentette ki.

Vrábel Krisztina gasztroblogger, a zsűri egy másik tagja azt mondta, erősen hisz benne, hogy az egészséges életmód a családban kezdődik.

A sajtótájékoztató végén a felszólalók és többük gyermekei közösen elkészítettek néhány ételt.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Ermolaev Alexander

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!