Csipet-csapat

2018.05.29. 11:20

Játék minden mennyiségben: indul a Gyereksziget

Az ország legnagyobb gyerekrendezvénye június végéig várja az aprónépet – ráadásul ingyen.

Négy hétvégén át, egész júniusban a gyerekeké a világ – vagy legalábbis a Hajógyári sziget. Belépőjegy nincs, élmény viszont annál inkább akad a kicsik számára: a legnépszerűbb gyerekzenekarok koncertjein túl non-stop játékra adnak alkalmat az olyan programok, mint az Állatsimogató, az artisták világába betekintést nyújtó Karamella Cirkuszvilág, a Csodák Palotája, a Játékbirodalom, az égig pattintó ugrálóvárak, a csodák bölcsőjeként működő Kézműves Palota, a Kerek Perec gasztronómiai játszóház, a MiniAldi, a Rossmann Ringató Liget, a Minimax Sátor és a Modellezők tere is.

A Gyereksziget 2017-ben
Fotó: www.gyereksziget.hu

A Generali KRESZ Parkban tanulhatják a gyerekek a biztonságos közlekedés alapjait, az Elevenpark-laserparkban a harcos kedvűek lőhetnek célba, az M2 pedig egy biztonságos kalandparkkal várja a lurkókat. A Generali Sportparkban két-két hétvégente más sportokat lehet kipróbálni. Az első két hétvégén a Gladiátor Run Akadályfutáson van a sor, ami egy kiskamaszoknak épített pálya, izgalmas akadályokkal. A Sárkány kertje Shaolin akadálypályán nemcsak erő- és ügyességpróbára lesz lehetőség, de Kung-fu Wu-Kung és oroszlántánc-bemutató is várja a gyerekeket. A szigetre költözik a Siklósi Vár is Királylány-és apródképző játszóházukkal.

Fotó: www.gyereksziget.hu

A nyitónapon, június 2-án a színpadon a Világszép nádszálkisasszony és A kíváncsi Kiselefánt történetén ámulhatnak a gyerkőcök, utána pedig Halász Judit koncertjével indulhat a buli. Vasárnap Az aranyszőrű bárány, a Bogár muzsika és végül a Kaláka mulatságával lesz teljes, de a színpadi programon túl is egy seregnyi izgalom várja a csöppségeket és a nagyobbakat is.

Fotó: www.gyereksziget.hu

Amíg a gyerekek játszanak, a Generali Szűrőbuszban ezentúl, szombatonként ingyenes vérnyomás-, vércukor-, koleszterinszint-, testzsír-mérés, szemészeti és bőrgyógyászati vizsgálat van, hogy mindenki egészségesen vághasson neki a nyárnak. A Családbarát Óbuda pontja elsősorban a szülőket várja, ahol tapasztalatot cserélhetnek, orvossal konzultálhatnak a gyermekek fejlesztéséről, táborokkal ismerkedhetnek meg és legyen szó kezdő családalapítókról vagy többgyermekes veteránokról itt közösséget találhatnak.

Részletes program: www.gyereksziget.hu

Borítókép: pillanatkép a 2017-es Gyerekszigetről. Forrás: www.gyereksziget.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!