Régimódi, de előnyös

2019.01.20. 07:55

Ilyenek egy mobil nélkül élő édesanya gyermekei

A nőt sokan piszkálják a döntése miatt. Életmódja azonban meglepően jó hatást gyakorol a gyermekeire.

Ma már igen nehezen lehet elképzelni az életet mobiltelefon nélkül – pláne szülőként -, ugyanakkor még mindig akadnak olyanok, ha nem is túl sokan, akik ilyen készülék nélkül élik az életüket. Sőt, Tanya Kuzmanovic azt vallja: ennek egyenesen több előnye van, mint hátránya.

A Scary Mommy portálnak nyilatkozó amerikai édesanya szavait a csalad.hu idézi. Elmondta: nem utasítja el a technológiát, hiszen azon hívja a férjét, a gyermekeit, barátait – neki egyszerűen azért nincs telefonja, mert úgy érzi, nincs szüksége rá. Nem egyszer nevezték már ezért felelőtlennek és önzőnek (vagy ennél is rosszabbnak), esetleg reménytelenül ódivatúnak. Mások ugyanakkor irigyelték a szabadságért, vagy azért, hogy nem szakítják félbe unos-untalan különböző hívások – foglalja össze a nem mindennapi döntés következményeit a csalad.hu cikke.

Az igazán meglepő azonban az, hogy számos olyan pozitívumot lehet találni főleg a gyerekekkel kapcsolatban, melyek a mobilhiányra vezethetők vissza.

1. Megbízhatóság

A gyerekek megbízhatók, főleg, mert muszáj annak lenniük: például ha egyszer megbeszélik, hogy pontosan mikor és hol veszi fel őket, akkor tudják, hogy pontosan akkor és pontosan ott kell lenniük, hiszen nem érhetik el útközben, hogy az utolsó pillanatban változtassanak a megbeszélteken.

Ha egyszer megbeszéltek valamit, akkor annak úgy kell történnie – és úgy is történik.

2. Beszélgetés

Nincsen sms, chat, a kommunikáció egyetlen formája a beszélgetés – akár személyesen, akár telefonon (mert azért földi vonalon persze elérhető Tanya is). Gyermekei kénytelenek tehát fejleszteni a beszélgetés művészetét, ami társasági életük más részeire is hatással van: szemkontaktust létesítenek, nem félnek kiállni a véleményük mellett és tudnak csevegni is, ha úgy hozza a sors – sorolja a pozitívumokat a cikk.

3. Türelem

Ha a gyerekeknek kérdése van, vagy szeretnék, ha az édesanyjuk elvinné őket valahova, akkor tudják, hogy nem kapnak azonnal választ. Ha nem tudják azonnal elérni, akkor hangüzenetet hagynak. A rendszerbe kódolva van a csalódás,

de egyetlen gyermeknek sem árt, ha megtanulja kezelni a kisebb csalódásokat.

4. Függetlenség

Előfordult már olyan, hogy valamiért (például egy komolyabb közlekedési dugó miatt) nem ért oda időben a gyermekeiért az iskolába, ráadásul éppen akkor, amikor azok egy sítáborból érkeztek vissza. Tanya arra számított, hogy majd ott találja őket sírva és zavartan, ám helyettük csak a tanár várta és egy üzenet: megkértek egy szülőt, hogy a sífelszerelést vigye el hozzájuk, ők pedig hazasétáltak. Rendben haza is értek, ott várták beszélgetve és teljes nyugalomban a nappaliban. A gyermekek sokszor túlságosan függenek a telefonjuktól, attól várják a válaszokat, a megoldást a felmerülő problémára, ami nem feltétlenül jó, hiszen néha nekik kell a kérdésekre választ adni.

5. Tudják, hogy a technológia is választás kérdése

Noha hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, a mobiltelefon választás kérdése.

Természetesen hasznos és általában véve nagyszerű találmány, de nem alapvető szükségszerűség. Választási lehetőség, amire ő maga az élő példa – fogalmazott Tanya.

Borítókép: illusztráció. Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!