szomorú

2019.09.29. 19:12

Hetente öt gramm műanyagot eszünk meg

1,5 milliárd műanyag palack évente! A legnagyobb nemzetközi gyártók csak Magyarországon annyi PET palackot termelnek, hogy az irdatlan mennyiségű palackkal kétszer is megtölthetnénk a Velencei tó felületét minden évben.

Forrás: Shutterstock

Az európai műanyagipari szövetség friss adataiból az is kiderül, mennyire komoly problémát jelentenek a PET palackok, hiszen nagy részük a vizeinkbe, az erdőkbe, a földekre kerül és csak 17 százalékukat hasznosítják újra – írja a Bors.

Csak kevesen tudják, de sajnos az újrahasznosítás sem végleges megoldás, mivel a műanyagból készült tárgyakból legfeljebb egyszer jöhet létre azonos termék.

A helyzet Magyarországon is a tűrhetetlenségig fokozódott: a nálunk gyártott pet palack mennyiséggel egy évben kétszer is meg tudnánk tölteni a Velencei tavat!

A legfrissebb kutatások szerint ráadásul a műanyag szennyezés következtében minden ember átlagosan 5 grammnyi műanyag szemcsét fogyaszt el hetente, ami egy bankkártyányi mennyiségnek felel meg.

A töredezett plasztikszemetet a halak és a madarak is eledelnek nézik, és persze meghalnak tőle. Se szeri se száma az olyan eseteknek, amikor a halak és madarak emésztőrendszerében tudósok műanyagszemetet találnak. Az Ellen MacArthur Foundation becslése szerint évente az óceánokba kerülő műanyaghulladékból nagyjából 5-13 millió tonnát fogyasztanak el a halak, madarak és más organizmusok.

A PET-palackokból eredő plasztikszemét a tengerekben éppolyan súlyos környezeti válsággá válik, mint a klímaváltozás. 2050-re az óceánok súly szerint több műanyagot fognak tartalmazni, mint halat. A halak megeszik a plasztikot, mi pedig a halakat.

Szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a plasztik nem bomlik le sikeresen a táplálékláncban. A tápláléklánc akármelyik szintjén is fogyasszák el az élőlények, toxikus anyagokat vesznek magukhoz vele, s végső soron ez a mi asztalunkon és tányérunkon végzi. Tudósok most már arról is beszélnek, hogy a műanyagszemétben lévő káros hatású anyagok a talajvizet is szennyezik.

Ezzel szemben például meglepő módon az alumínium dobozok a leggyakrabban újrahasznosított anyagok közé tartoznak,- gyakorlatilag korlátlanul, örökké újrafeldolgozhatóak.

Az amerikai The Aluminum Association szerint ráadásul átlagosan mindössze 60 nappal azután, hogy a fogyasztó a szemetesbe dobta, új termék készül az alumínium-hulladékból.

Másodpercenként(!) ma már 20 000 pet palackot vásárolnak a világon. Ezt a hatalmas forgalmat főleg a nyugati világ táplálja: mindenki hozzászokott, hogy nem a csapvizet issza, hanem ásványvizet vásárol a boltban, s ez a vásárlási szokás átterjed a feljövő gazdaságokra.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!