az első amerikai nagyváros

2018.07.03. 15:54

Ha Seattle-ben ebédelne, vigyen magával evőeszközt

A tengerek műanyag-szennyezettségének csökkentésére ugyanis kitiltották a műanyag étkészleteket és szívószálakat az éttermekből és bárokból.

Forrás: Shutterstock

A rendelkezés, amely szerint az élelmiszert vagy italt felszolgáló vendéglátóhelyeken ezentúl tilos műanyag evőeszközt vagy szívószálat adni, vasárnap lépett hatályba. Seattle az első amerikai nagyváros, amelyben ezt a korlátozást bevezették.

Seattle igyekszik környezetbarát városként élni: odafigyelnek a hulladékok újrahasznosítására, és a földterületeket is megpróbálják óvni. A város ötezer éttermében ezentúl újrahasznosítható vagy komposztálható evőeszközt, szívószálat, koktélkeverőt használnak.

A város közműveinek vezérigazgatója, Mami Hara hangsúlyozta: a világ óceánjaiban már jóval meghaladja a veszélyes szintet a műanyag-szennyezettség, és büszkék arra, hogy Seattle például szolgálhat más amerikai városoknak a műanyag szívószál betiltásával.

New York és San Francisco is megfontolja hasonló tilalom bevezetését. Kisebb kaliforniai városok, mint Malibu és San Luis Obispo már szintén száműzték a műanyag szívószálat az éttermeikből, San Luis Obispóban csak akkor adnak a vendégnek ilyesmit, ha kifejezetten kéri, de szakértők szerint ez elvétve fordulhat elő. Hawaiin is a törvényhozás elé került egy ilyen javaslat, ám ott üzleti csoportoknak sikerült megvétózniuk a tiltást.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!