haláli egészség

2018.04.18. 15:41

Gyilkos veszélyt rejthetnek a zöldségek

Nemcsak a húsok, a tojás, vagy a romlott étel okozhatnak súlyos ételmérgezést, de zöld salátától is kaptak már szalmonellafertőzést, sőt, tömeges halálozás is előfordult.

Debrecen, 2016. január 14. Egy vevő zöldséget vásárol a debreceni Piaccsarnok egyik zöldség-gyümölcs standjánál. A több mint 6500 négyzetméter hasznos alapterületű csarnokban 295 asztalról, 29 hűtőpultból és 31 üzlethelyiségből kínálják termékeiket a zöldség- és gyümölcstermelők és a hústermékeket árusító kereskedők.

Forrás: MTVA/Bizományosi

Fotó: Oláh Tibor

Az elmúlt három évben Ausztriában, Dániában, Finnországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban összesen 32 embert betegített meg a Listeria, közülük hatan meghaltak. Az alapos vizsgálatok kiderítették, hogy a tragédiáért minden esetben fagyasztott kukorica volt a felelős. Az ügyben még nem zárultak le a nyomonkövetési és laborvizsgálatok, de az már most biztos, hogy a fertőzött minták között találtak olyat is, ami Magyarországról származott, igaz külföldi cégek forgalmazták.

A fagyasztás nem öli meg a kórokozókat

A Listeria fertőzés lázat okoz, hányás, hasmenés és fejfájás a jellemző tünete. A csecsemőkre, várandós nőkre, idősekre, valamint gyenge immunrendszerű, vagy krónikus betegekre nagyobb veszélyt jelent. Általában fogyasztás után egy nappal-egy héttel jelentkeznek az első tünetek.

Jellemzően hibás gondolkodás, hogy amit lefagyasztanak az nem lehet veszélyes, hiszen a fagyasztás megöli a kórokozókat. A Listeria egy a környezetünkben általánosan jelen lévő, talajlakó baktérium, ezért a földdel szennyezett zöldségeken, gyümölcsökön könnyen előfordulhat és az egyszerű hűtőben 5-10 fokon még szaporodik is. Fontos azonban tudni, hogy a fertőzésveszély megszüntethető, ha a gyorsfagyasztott zöldségeket hőkezelést követően fogyasztják el. Ez azt jelenti, hogy legalább 2-3 percig forralva kell főzni például a kukoricát is, hogy a zöldség, így a kukoricaszemek közepe is átforrósodjon – mondta Pleva György, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója.

Pleva György azt mondta: az elmúlt években egyre több jelzés érkezett arról, hogy a Balkánról, főleg Szerbiából érkező fagyasztott bogyós gyümölcsök – áfonya, málna, szeder – norovírussal fertőződhettek. Éppen ezért minden ilyen, határellenőrzésre érkező tételt megvizsgálnak és kb. 1 százalékban ki is mutatják a kórokozót. A norovírus hirtelen fellépő hasmenést, erős betegségérzést, hányingert, gyomorfájdalmat és görcsök okoz, gyakran lázzal jár. A betegség hamar leteríti a lábáról a beteget, és legalább 3-4 napra szükség van, míg a tünetek enyhülnek. Zöldségek esetében pedig a Hepatitis A vírus jelenléte okoz kockázatot az Európai Unió több országában, szerencsére Magyarországon ilyen formában még nem került kimutatásra. A vírus májgyulladást okoz, lehet észrevétlen lefolyása, de járhat sárgasággal, emésztési problémákkal, hasmenéssel, fogyással is.

Nemcsak a tojás okozhat szalmonellát

A szalmonella fertőzésért többnyire a baromfihúsból vagy nyers tojás felhasználásával készült, nem megfelelően tárolt vagy hőkezelt ételek felelősek – ezt mindenki tudja. Az elmúlt években azonban több olyan eset is volt, amikor salátákon, leveles zöldeken, paradicsomon, dinnyében fordult elő és így okozott fertőzést. A legtöbb ételmérgezéses megbetegedést, évről-évre ez a kórokozó és a calici vírus okozzák és az eddigi legnagyobb hazai ételfertőzés is a szalmonella rovására volt írható, de nem tojás vagy csirkehús, hanem egy eperleves okozta. A 90-es években Budapesten egy szalmonellával szennyezett eperleves okozott több mint ötezer gyermeknek súlyos fertőzést.

Induljunk ki abból, hogy szennyezett

Legyen az zöldség, gyümölcs vagy hús, aranyszabály, hogy amit megeszünk, azzal bánjunk körültekintően. A főzés nélkül elfogyasztott zöldség és gyümölcs, a rosszul eltett savanyúság vagy befőtt is veszélyes lehet. Növényi élelmiszerek is vezethetnek élelmiszer mérgezéshez, fertőzéshez. A növények termesztésük, begyűjtésük vagy feldolgozásuk során is szennyeződhetnek. Az okok között a szennyezett vízzel történő öntözés, a helytelenül végzett trágyázás, a vadon élő állatok, rovarok, rágcsálók, madarak szerepe, de a termést begyűjtő emberek hiányos személyi higiénéje is megtalálható. A fogyasztás előtt minden esetben induljunk ki abból, hogy szennyezett a zöldség amivel dolgunk van és kezeljük ennek megfelelően, mielőtt elkészítenénk – mondta Pleva György.

Ötven halálos áldozata volt a salátának

A legsúlyosabb ételfertőzés, amit zöldségek okoztak, 2011-ben Németországban történt, amikor háromezren betegedtek meg és közülük ötvenen meghaltak E. colival szennyezett csíra és zöld saláták fogyasztása miatt. Sokáig tartott amire rájöttek, hogy a Spanyolországban termesztett zöldségek a felelősek. Először a szakemberek is állati eredetű élelmiszerekre gyanakodtak, ezért is fertőződhetett meg ennyi ember.

Az E. coli kórokozó ürülékkel, széklettel kerül a külvilágba, és szennyezheti az élelmiszert, vizet, talajt így a növényeket is. Európában legfontosabb szennyező forrás a szarvasmarha, mely tünetmentesen hordozza a kórokozót. Élelmiszerekre leggyakrabban szarvasmarha-trágyával, vagy azzal szennyezett vízzel, illetve piszkos kézzel kerülhetnek a baktériumok. Növényi eredetű élelmiszerek esetében nem pasztőrözött almalé, almabor, fejes saláta, lucernacsíra, egyéb zöldség-gyümölcs, magvak, dió miatt fordult elő megbetegedés. A leggyakoribb tünetek a hányinger, hányás, hasmenés, hasi görcsök, általános rosszullét, esetenként láz.

Botulizmus nemcsak a kolbászban lehet

A botulizmust magyarul kolbászmérgezésnek is hívják, mert disznóvágásokból származó, nyersen fogyasztott termékek – jellemzően rosszul pácolt sonka, kolbász – okozták leggyakrabban ezt a megbetegedést. A nemzetközileg ismert, élelmiszer biztonsági riasztási láncok adataiból azonban kiderül, hogy a botulizmus megbetegedéseket napjaiban, az esetek jelentős részében, növényi készítmények fogyasztása okozza. Hazánkban is erről árulkodik a statisztika.

Főleg rosszul konzervált ajvárban, lecsóban, gombás készítményekben találták meg ezt a baktériumot. Legutóbb szarvasgombából készült pestóból mutatták ki, miután megbetegedéseket okozott.

A mai modern táplálkozási szokások kedveznek az előfordulásának – annak érdekében ugyanis, hogy minél egészségesebb legyen, rövidebb ideig hőkezelik, kevésbé sózzák és cukrozzák a tartósításkor ezeket a konzerveket, a baktériumok viszont szaporodnak – mondta Pleva György. Fontos betartani a szabályokat, hiszen megfelelő cukor, só, vagy savtartalom esetén, nem tudnak szaporodni a kórokozók – magyarázta a szakember. Maga a botulizmus baktérium a környezetünkben gyakran előfordul, jellemzően földes szennyeződésekben. A természetben spórás alakban találjuk, ami a baktérium olyan állapota, melyben környezeti hatásoknak nagyon ellenálló, nehezen pusztítható el.

A gombáról is hiába tudjuk, hogy veszélyes

Tavaly 14 ételeredetű haláleset történt hazánkban, ebből két ember halálát okozta vendéglátásban készült étel, Salmonella enteritidis volt a kórokozó és minkét áldozat súlyos krónikus betegségben is szenvedett. 12 ember halálát saját szedésű gomba okozta. Biztonságos gombászathoz nagyon komoly rutin és alapos ismeret kell. Nem elég, hogy hasonlít valami egy képre. Aki nem tanulta ezt, az mindig mutassa meg ellenőrnek fogyasztás előtt a gombát. Nem elég ugyanis, hogy egy gomba nem mérgező, vannak olyan fajok is, amiket csak hosszú főzési idő után szabad elfogyasztani, különben hányást okoznak – a gombaellenőrök erről is tájékoztatást adnak.

Készüljön, jön a salátaszezon

A zöldségek és gyümölcsök esetében a vegyszermaradványok is veszélyesek lehetnek. A Nébih évente több ezer mintán végez ellenőrzést a biztonság érdekében. Évente 2,8-3 millió tonna zöldség és gyümölcs terem hazánkban és mindössze néhány olyan eset van, amikor valami vegyszermaradványt tudnak kimutatni hazai termésből, ez elenyésző.

Ázsiából és Afrikából származó tételek között szokott gyakrabban probléma lenni, de spanyol zöldségek is akadtak fenn a rostán – mondta Pleva György. Ez egyébként egy nagyon alapos laborvizsgálat, 400 különféle vegyszer jelenlétét és hiányát képes kimutatni, így teljes képet kapunk. Ilyenkor tavasszal a friss zöldségekre különösen figyelünk, fejes saláta, cékla és zöldségek esetében a nitrát tartalmat kiemelten is ellenőrizzük. Sajnos minden évben előfordul, hogy nitrát mérgezés miatt életveszélyes állapotban kórházba kerül egy-egy csecsemő. A picik szervezete még nem termeli a lebontáshoz szükséges enzimet és a nitrát a vörösvérsejtjeiket károsítja. Pleva György szerint úgy járunk jobban, ha hazait választunk és igyekszünk a szezonális termékekből, mindig ellenőrizhető és megbízható helyről vásárolni.

Borítókép: Egy vevő zöldséget vásárol a debreceni Piaccsarnokban

Forrás: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!