Furcsa összefüggés

2019.03.14. 22:00

Finomabb a zenén, főleg a hip hopon érlelt sajt

Bársonyosabb és nagyobb lyukú az az ementáli, amelyet folyamatosan zenén érlelnek, svájci kutatók szerint a hip hop ebből a szempontból hatékonyabb, mint Mozart zenéje.

Forrás: Shutterstock

A Berni Művészeti Egyetem Kutatói kilenc darab tízkilós ementali sajtkorongot érleltek különállóan faládákban szeptembertől fél éven át, hogy teszteljék, miként hat a zene ízük és állaguk alakulására.

A sajtoknak 24 órán át három különböző dallamot – egy hip hop számot, Mozart A varázsfuvola című operáját és a Led Zeppelin klasszikusát, a Stairway to Heaven című számot játszották.

„A legnyilvánvalóbb különbséget az ízerősségben, a szagban és az aromában észleltük” – tolmácsolták a berni kutatók a gasztronómiai zsűri vaktesztelésének eredményét.

„A hip hopon érlelt korong került a lista élére, ami a gyümölcsösségét illeti, ennek volt a legerősebb illata és aromája”

- tették hozzá.

Benjamin Luzuy, a svájci televízió neves séfje, a zsűri tagja a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy „a különbségek igen nyilvánvalóak voltak a sajtok állagát, ízét, megjelenését illetően, valóban nagy volt a különbség”.

A kísérletben nem hangszórókkal, hanem mini adókészülékekkel továbbították a zene energiáját a sajtokba. „Az összes energia közvetlenül rezonált a sajtokban” – magyarázta Michael Harenberg, az egyetem kutatója.

A sajtokat a zsűri kétszer tesztelte, és mindkét alkalommal nagyjából ugyanaz az eredmény jött ki

- tette hozzá Beat Wampfler, a burgdorfi K3 sajtüzem tulajdonosa, a kutatásba bevont sajtok készítője.

Elmondta, hogy a további kutatásban a hip hopra fognak összpontosítani. „Az az elképzelésünk, hogy 5-10 sajtot teszünk ki különféle hip hop dallamnak, majd összehasonlítjuk őket” – közölte.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!