testi és lelki megújulás

2021.05.11. 16:11

Elkészült a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat

Befejeződött a SacraVelo kerékpáros zarándokút-hálózat kialakítása, a mintegy ezer kilométeres útvonal Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, valamint a felvidéki Nagyszombat és Pozsony megye vallási kegyhelyeit köti össze – tájékoztatta a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke kedden az MTI-t.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Popovics György (Fidesz-KDNP) elmondta, a megyében 241 kilométeres nyomvonalat jelöltek ki meglévő kerékpárutakon és kis forgalmú közutakon, a zarándokúton 38 településsel ismerkedhetnek meg a résztvevők.

Az útvonalon 42 pihenőhelyet is kialakítottak, valamint 13 helyszínen információs táblákat helyeztek el.

A SacraVelo révén kistelepülések vallási és egyéb értékei is felkerültek a turisztikai térképre. A megyei nyomvonal gerincét az öt Mária-kegyhely összekötése és bemutatása képezi

- tette hozzá Popovics György.

A beruházás Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, valamint a szlovákiai Pozsony és Nagyszombat megye összefogásával jött létre és az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.

A Komárom-Esztergom megyei szakaszt mintegy 100 millió forintból alakították ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!