Járvány

2020.04.26. 21:16

Elkerítik a nyugágyakat a tengerparti strandokon

Idén kicsit más lesz a nyaralás, mint azt eddig megszokhattuk.

Forrás: Shutterstock

A legfontosabb szempont az utazási döntés meghozatala előtt már nem az élménykeresés lesz, hanem a biztonság – mondta Guller Zoltán újabb nyilatkozatában.

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója jelezte, megbízták a Századvég kutatócéget, hogy hetente mérjék fel a magyarok utazási hajlandóságát. Az első eredmények örömteli módon azt mutatják, hogy a magyarok több mint fele tervez belföldi utazást az idén, míg 12 százalékuk külföldet is felkeresné – ezek többsége horvátországi, görögországi nyaralást jelentene.

Az úti célok között a fő választási szempont az lesz, hogy az egyes országokat milyen mértékben sújtotta a járvány.

Egyelőre úgy tűnik a számokból, hogy Magyarországot kevéssé, ezért az itteni turizmus értékesítése is javulni fog a nemzetközi kínálatban – mondta a Magyar Nemzet cikke szerint.

A vezérigazgató a nyári szezon kapcsán kiemelte, hogy a piacnak az eddigiekhez képest innovatívabban, bátrabban kell viselkednie. Az utazóknak az lett az egyik fő kérdés, hogy a pénzük biztonságban van-e, vagyis például a befizetett előlegekért megkapják-e a megrendelt szállodai, éttermi szolgáltatást. Az is nagyon fontos a döntéskor, hogy egészségügyi szempontból biztonságos körülmények közé érkeznek-e a családok.

A személyzetnek, a pincéreknek biztosan kell majd maszkot viselniük, ahogy a repülőgépeken az utaskísérőknek, az utasoknak is. Szükség lesz a hotelek folyosóin, a liftben, a szobában kézfertőtlenítő lehetőségekre, a teljes rendszert úgy kell átalakítani, hogy a turista azt gondolja, hogy biztonságos körülményeket teremtett a szolgáltató – sorolta Guller Zoltán.

Arról is gondoskodni kell, hogy ha mégis történik valami, akkor a szálloda felkészült legyen a helyzet kezelésére, az esetleges megbetegedés szerinti intézkedésre.

A világban mindenütt megfigyelhető, hogyan alakulnak át az utazási körülmények. Van olyan légitársaság, ahol nem lesz kézipoggyász a gépeken, vagy várható, hogy az éttermekben, teraszokon egymástól távolabb, két-három méterre ültetik le a vendégeket. Az olaszországi strandokról is láthatók már olyan képek, hogyan kerítik le a nyugágyak környékét, azt a fajta szemléletet erősítve, amely az emberek személyes, biztonságos terét garantálja – fogalmazott, ezért a következő hónapok arról szólnak, hogy az emberek biztonsága minél inkább biztosítva legyen. Ehhez itthon a vállalkozóknak készítenek egy Covid-kézikönyvet is az alapvető közegészségügyi tudnivalókkal, ajánlásokkal.

Kitért arra is, hogy idén ugyan elmarad az európai verseny, de nem szakad meg itthon a 27 éves Virágos Magyarországért környezetszépítő program.

A hagyományoktól elérően ezúttal nem az önkormányzatok nevezhetnek be, hanem a lakosság, a magyar emberek, akiket arra buzdít majd az ügynökség, hogy erkélyük, udvaruk, környezetük virágosításával járuljanak hozzá az országképhez, egyúttal néhány palánta megvásárlásával a jellemzően kis magyar vállalkozásokból álló, nehéz helyzetbe került kertészetek talpon maradásához.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!