nem egy álom...

2021.02.27. 22:20

Csak forgolódsz, ha ismeretlen helyen kell aludnod? Ez az oka!

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ismeretlen helyen folyton forgolódsz, és alig tudsz elaludni? Ha ismerős, akkor tudd, hogy nem vagy egyedül, és van magyarázat a problémára, ugyanis alváskutatók sokszor vizsgálták ezt a jelenséget. Ezek lehetnek az okai annak, ha csak hatalmas küzdelmek árán tudsz elaludni idegen környezetben – írja a life.hu.

Mindannyiunkkal megesett már, hogy egy barátnál vagy egy hotelben töltöttünk néhány éjszakát, vagyis nem a megszokott, jól ismert helyünkön hajtottuk álomra fejünket. Ilyenkor pedig valamiért nagyon nehezen jön álom a szemünkre. Folyamatosan forgolódunk, minél inkább próbálunk elaludni, annál kevésbé sikerül. Mivel ez nem egyedi probléma, vagyis a legtöbb ember nehezen alszik el idegen helyen, sokan próbálták már megmagyarázni, hogy miért történik ez velünk.

Miért van szükségünk az alvásra?

Azt mindannyian tudjuk, hogy a kiadós, pihentető alvás nagyon fontos a szervezetünk számára. Hiányában stresszesek lehetünk, romolhat a koncentrációs képességünk, feledékenyebbek leszünk, és hajlamosabbak a betegségekre.

A sejtjeink ilyenkor regenerálódnak, és bár sokak elpazarolt időként tekintenek rá, az agyunk ilyenkor is dolgozik, egyes részei aktívabban, mint mikor ébren vagyunk.

Abban tehát biztosak lehetünk, hogy az alvás fontos a szervezetünknek, de hogy pontosan miért alszunk, abban nincsen konszenzus a tudósok között, ám vannak elméletek: az egyik elmélet szerint az alvás egy helyreállító folyamat, más elmélet szerint pedig a memória megerősítését szolgálja.

Evolúciós szempontból ugyanis elég haszontalan, hiszen alvás közben kiszolgáltatottak vagyunk, ezért is fordul elő sok állatnál, hogy nagyon éberen pihennek, esetleg csak az agyuk egyik féltekét „altatják„.

Minden más szempontból azonban iszonyúan fontos, és nem véletlen, hogy idegen helyen nehezebben megy.

Van aki hajnalig számolgatja a bárányokat
Fotó: Shutterstock

A test reagál az új helyre

A küzdelem, amit az elalvásért és a jó alvásért folytatunk egy számunkra idegen helyen olyannyira nem ismeretlen, hogy neve is van: az elsőéjszaka- hatás, angolul first-night effect. Ez az alváskutatók körében egy sokszor vizsgált terület, de egyetlen mindenek felett álló magyarázatot legalább annyira nem találnak rá, mint arra, hogy miért is szükséges az alvás. Elméletek és tudományos észrevételek természetesen születtek a vizsgálatok nyomán, és ezek akár mind igazak lehetnek. Ezek közül a Borwn Egyetem eredménye az, amely a leglogikusabb magyarázattal szolgál.

Az derült ki, hogy

az idegen környezetet az agyunk potenciális veszélyforrásként érzékeli, ezért nem akarja, hogy teljesen kikapcsoljunk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!