kárpát-medence

2021.06.18. 22:40

Böjte Csaba pásztorképzést indított (videó)

Mi is lehetne annál fontosabb egy pásztorképzésen, mint felébreszteni a gyerekek kíváncsiságát a pásztorélet szépségei, a hegyi legelők adta szabadság, és az állatok iránt.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes pásztorképzést álmodott, és máris benépesülni látszik a szencsedi tanya, kicsik és nagyok hallgatják a juhász szavait – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

– A hegyi legelők szülőföldünk végvárai, fogjunk össze és képezzünk olyan fiatalokat, akik élettel, haszonállatokkal népesítik be Székelyföld gyönyörű hegyi legelőit. Szencsedre kivisszük, ahol van tizenvalahány hektár földje az alapítványnak, és elindul! – szólt a felhívás nemrég a csíkszentsimoni gyermekotthon udvarán tartott szentmisén, ahol pásztorokért, jószágokért, gazdákért imádkoztak az otthon lakói és a vendégek. Böjte atya segítőtársa Magyarországról érkezett.

– A pásztorképzésnél az a nehézség, hogy kell egy olyan ember, aki ért az állatokhoz, szívesen fel is költözik a hegyi legelőre, ért a gyerekekhez is és szívesen fogadja őket. Úgy tűnik, hogy nem kaptunk olyan embert Erdélyben, aki ezeket mind vállalta volna, de Sándorban érzem az erőt, a lelkesedést – mondta Böjte Csaba ferences szerzetes.

A ceglédi születésű, a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán diplomázott Béres Sándor számára nem ismeretlen Székelyföld és az állattartás sem. Az okleveles pásztor juhokkal, pásztorkutyákkal, lóval, egy Hargita megyei tanyára költözött, hogy a fiatalokat a gazdálkodó életforma értékeire tanítsa.

– Nekem van egy állattartó énem és van egy elég erős bölcsész-néprajzos énem. Ezt a kettőt nagyon nehéz a mai világban egyeztetni egy munkahelyen, mert vagy az egyiket vagy a másikat kívánják meg. Már régóta törekedtem olyan helyet találni, ahol ezt a két markáns énemet együtt megélhetem, olyan munkahelyet, ahová a lovamat is vihetem, legelhet és akár írhatok egy cikket, de közben gyermeket is taníthatok, miközben legeltethetem a juhokat. Ez Böjte Csabának is eszébe jutott, a két szándék találkozott és így kerültem ide – mesélte Béres Sándor.

A csíkszentsimoni otthonban lakó gyerekek a csíkszentmártoni mezőgazdasági iskolában elméleti oktatásban részesülnek. Botond tíz éve él az alapítvány gondoskodásában és szeret a természetben lenni, állatokkal foglalkozni.

– A állatokat nagyon szeretem, a juhokat is. Jó barát lehet az ember az állatokkal – nyilatkozta Cucu Botond.

A Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó otthonok minden gyermekének szeretnének a hegyi tanyán ízelítőt adni a pásztorélet szépségéből. Akár lányok is belekóstolhatnak a tanyasi életbe.

– Azért szeretnék jönni, mert szép hely, meleg van, és segítenék a konyhán vagy az állatoknál is – jelentette ki Minus Roxana.

A csíkszentsimoni otthonban élő tizennégy gyerek már otthonosan mozog a tanyán, ahol jól felszerelt, minden igényt kielégítő házban lakhatnak majd. Az otthon vezetője minden gyereknek ajánlja, hogy használja ki a lehetőséget, és a vakáció alatt kóstoljon bele ebbe a természetközeli életformába.

– Szép a környezet, szép háznál vannak, nem mint anno, hogy egy kajibában lakik a pásztor. Olyan lehetőség ez számukra, hogy csak biztatni tudom őket, hogy használják ki – összegezte Fazakas Judit, a csíkszentsimoni Szent László Gyermekvédelmi központ vezetője.

Béres Sándor oktató amellett, hogy kézzel foghatóvá teszi a pásztor szakma szépségét és nehézségét, neveli is a fiatalokat. Így nem csoda, hogy a gyerekek várják a szakgyakorlatot, a nyári vakációt, hogy minél több időt töltsenek a Szencsedi tanyán, a hegyi legelők nyújtotta szabadságban.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!