Két karodban ringatózom csöndesen

2018.10.14. 13:00

Az ölelés csodákra képes, és ezt kutatás is igazolja

Akit megölelt valaki, sokkal jobban érezte magát egy esetleges konfliktus után, mint az, aki nem kapott ölelést.

Egy biztató ölelésre gyakran szükség lehet, ha valami éppen nem úgy sikerül, ahogyan azt elterveztük. Az ölelés pedig bámulatos dolgokra képes, ahogy ez kiderül egy nemrég publikált kutatásból is – számol be róla a maszol.ro.

A Plus One folyóiratban közölt tanulmányt az Insider ismertette. A Carnegie Mellon Egyetem szakértői 404 férfit és nőt vizsgáltak a 21-55 éves korosztályból. Két héten keresztül minden este kikérdezték őket a napjukról, kíváncsiak voltak a konfliktusaikra, a hangulatukra és arra is, hányszor öleltek meg valakit a nap folyamán. A válaszokat elemezve a kutatók azt találták, hogy

akit aznap megölelt valaki, sokkal jobban érezte magát egy konfliktus után, mint az, aki nem kapott ölelést.

Sőt, az ölelés a következő napi hangulatot is pozitívan befolyásolta.

A kutatók azonban óvatosságra intenek, nincs ugyanis arra vonatkozó adat, hogy mikor, kinek az ölelése számít, így további vizsgálatok szükségesek.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!