krónikus betegség

2019.07.20. 17:01

Az elhízott gyermekeknél nagyobb a szklerózis multiplex kockázata

A túlsúlyos gyerekek ráadásul kevésbé fogékonyak a kezelések során használt gyógyszerekre is.

Forrás: Shutterstock

Nagyobb a szklerózis multiplex betegség kialakulásának a kockázata az elhízott gyermekeknél, akik ráadásul rosszul reagálnak a betegség kezelésére német kutatók szerint.

A Göttingeni Egyetem kutatócsoportja az Amerikai Orvostársaság folyóiratában (JAMA) közzétett tanulmányában feltárta, hogy

a túlsúlyos, elhízott gyermekeknél nagyobb a kockázata a betegség relapszáló-remittáló típusa kialakulásának, és ezen betegek kevésbé fogékonyak a kezelések során használt gyógyszerekre.

A kutatók 453 szklerózis multiplexszel diagnosztizált 18 évesnél fiatalabb gyermek orvosi kartotékainak elemzése alapján jutottak erre a következtetésre – olvasható a Medical Xpress című honlapon.

A szklerozis multiplex krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

A betegség relapszáló-remittáló típusa esetében az idegrendszeri tünetekkel járó fellángolásokat (relapszusokat) tünetmentes időszakok (remissziók) váltják fel. Ez a típus a jelenleg gyógyíthatatlan betegség leggyakoribb formája. A betegségmódosító terápiákkal gyógyszerekkel mérsékelhető a betegség e típusának lefolyása, de nem gyógyítják ki a pácienseket az SM-ből. E terápiák csökkentik a fellángolások gyakoriságát és súlyosságát, valamint az általa okozott idegi károkat.

A német kutatók kimutatták, hogy a tanulmányba bevont SM-ben szenvedő gyermekek 13 százaléka túlsúlyos, közülük 14,8 százalék elhízott volt. Felfigyeltek arra, hogy ezen gyerekek nem reagáltak jól a kezelésekre és esetükben magasabb volt a fellángolások aránya. A legelhízottabb gyermekeknél mutatták ki a legmagasabb fellángolási arányt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!