megelőzhető kockázat

2018.02.25. 08:00

Az alkoholproblémák több mint 20 évvel megrövidíthetik az életet

A túlzott alkoholfogyasztás a legfontosabb megelőzhető kockázati tényező a demencia, vagyis az elbutulás minden típusának kialakulásában – állapította meg a témában eddig készült legnagyobb kutatás.

Forrás: shutterstock

Fotó: Marcos Mesa Sam Wordley

A francia tudósok több mint egymillió demenciával diagnosztizált franciaországi felnőtt kórházi adatainak elemzésével végezték a kutatást – írta a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál.

Eredményeiket a The Lancet Public Health orvosi szaklapban ismertették.

A résztvevők között nagyjából 57 ezer embernél korai, azaz 65 éves kor előtt kialakult demenciát diagnosztizáltak 2008 és 2013 között, többségük (57 százalék) a krónikus alkoholista volt, agykárosodásuk az alkohol számlájára volt írható.

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) krónikus alkoholizmusként a felnőtt férfiaknál átlagosan napi 60 gramm, a nőknél 40 gramm tiszta alkohol fogyasztását határozza meg, ez utóbbi nagyjából négy deciliter bornak felel meg.

A demencia minden típusának háromszorosára nőtt a kockázata a túlzott alkoholfogyasztással a statisztikai elemzést végző szervezet (THEN, Translational Health Economics Network) szerint.

„Az eredmények azt mutatják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás a demencia, mindenek előtt a korai elbutulás legsúlyosabb kockázati tényezője.

Az alkohol okozta agykárosodás és a demencia, valamint az ezzel együtt járó idő előtti halálozás megelőzhető” – mondta Jürgen Rehm, a tanulmány társszerzője, a függőségek és a mentális betegségek kutatóközpontjának igazgatója.

Az alkoholproblémák átlagosan több mint 20 évvel rövidítik meg az életet, a demencia a vezető halálok ezeknél az embereknél – hangsúlyozta.

A korai elbutulás esetében jelentős nemi különbségek mutatkoztak. Annak ellenére, hogy a demens páciensek többsége nő volt, a korai elbutulásban szenvedők között majdnem kétharmad (64,9 százalék) volt a férfiak aránya.

Az alkoholproblémák ráadásul összefüggtek a demencia összes többi kockázati tényezőjével, a dohányzással, a magas vérnyomással, a diabétesszel, az alacsony iskolai végzettséggel, a depresszióval és a hallásromlással.

Ez arra utal, hogy az alkohol sokféleképpen fokozhatja a demencia kockázatát.

A kutatók megjegyezték, hogy a tanulmány csak a kórházi kezeléssel járó, tehát a legsúlyosabb alkoholproblémákat vizsgálta, ami azt jelentheti, hogy a krónikus alkoholizmus és a demencia közötti összefüggés a feltártnál is erősebb.

Borítókép: Illusztráció

Shutterstock / Marcos Mesa Sam Wordley

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!