teltház

2019.08.25. 22:05

A vártnál jóval többen látogattak el a Strand Fesztiválra

A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett.

Forrás: MTI

Fotó: Bodnár Boglárka

A vártnál jóval többen, 126 ezren látogattak el Zamárdiba, a MOL Nagyon Balaton nyárzáró eseményére, a Strand Fesztiválra, amely vasárnap hajnalban ért véget.

A 2013-ban indult fesztivál mára a Balaton régió egyik legnépszerűbb programja lett; a hazai fesztiválszervezés történetében először fordult elő, hogy az ötnapos rendezvényen három alkalommal is ki kellett tenni a „teltház” táblát, a hétvégi koncertekre minden jegy elkelt. A látogatók megtöltötték a déli part szinte összes szálláshelyét.

A nyitónapon adták át a Petőfi Zenei Díjakat, a programban pedig többek között a Bastille, Jason Derulo, Anne-Marie, Dimitri Vegas & Like Mike, John Newman, Steve Aoki és több száz hazai előadó koncertje szerepelt.

A fesztiválon végzett adománygyűjtés eredményeként 140 hátrányos helyzetű diák iskolakezdését támogatják összesen 1,4 millió forinttal az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül – idézi a közlemény Lobenwein Norbert főszervezőt.

A Stranddal egy időben zajló B my Lake fesztiválon a legnagyobb sikert a Tale of Us és Sven Väth naplementés koncertje hozta, az eseményen 4 nap alatt 46 ezren vettek részt„ – közölte Fülöp Zoltán főszervező.

A MOL Nagyon Balaton szeptember 13-14-én a balatonboglári Gömbkilátónál folytatódik a Balaton Piknikkel. A sorozat eseményei már most egymilliónál több vendéget vonzottak idén a Balaton partjára – írják a szervezők.

Borítókép: Közönség Like Mike (Michael Thivaios) és Dimitri Vegas (Dimitri Thivaios) belga dj-páros koncertjén a zamárdi Strand Fesztiválon 2019. augusztus 23-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!