72 órás akció

2018.05.09. 10:26

A hétvége, amikor az egész ország önként segít

2018-ban október 11-14. között, 11. alkalommal rendezik meg a 72 óra kompromisszum nélkül akciót országszerte és a határokon túl is.

A 72 óra kompromisszum nélkül egy háromnapos ifjúsági önkéntes akció, amelyet a három történelmi keresztény egyház szervez országszerte és a határon túl is. A Németországból indult kezdeményezés sok országban népszerűvé vált. Az akció lényege, hogy fiatalok kisebb-nagyobb csoportjai 72 órán keresztül teljesítenek közhasznú feladatokat, legyen az intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb). A 11. itthoni akcióra októberben kerül sor, már várják a szervezők és az önkéntesek jelentkezését.

A csapatok minden alkalommal csak csütörtök este tudják meg, mi lesz a feladatuk, így az elszántság és segítőkészség mellett a tervezési képességeiket, fantáziájukat és kreativitásukat is latba kell vetniük. A projekt célja, hogy rámutasson a fiatalok erejére, elkötelezettségére, lelkesedésére, segítőkészségére saját maguk és a társadalom számára is. A 2017-es, jubileumi 72 óra arca a Margaret Island együttes, fővédnöke Horváth Boldi, a Kelemen Kabátban frontembere volt. Hogy mennyi fantasztikus dolog származik többezer fiatal tenni akarásából, arról a tavalyi akcióról készült videó is tanúskodik.

Mivel az idei 72 óra szombatja (október 13.) áthelyezett munkanap lesz, ez kiváló alkalmat adhat az iskoláknak arra, hogy tervezzenek önkéntes tevékenységet diákjaiknak azon a napon. Az intézményeknek is érdemes lehet kihasználni, hogy két munkanap is esik a 72 óra idejére, így akár könnyen fogadhatnak önkénteseket szükséges projektek elvégzésére.

 

További részletek, felhívások, szóróanyagok és jelentkezés az akció honlapján találhatóak.

Borítókép: A 2017-es 72 óra nevű akcióban résztvevő fiatalok. Forrás: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!