Eredmény

2020.11.05. 19:24

Megválasztották Magyarország legjobb pálinkáját

A Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte 2020-ban az Ország Legjobb pálinkája címet az Országos Pálinka- és Törkölypálinka versenyen, melynek eredményét csütörtökön hirdették ki.

A versenyre rekordmennyiségű, több mint 400 tétellel nevezett 48 pálinkaház,

ezek közül 32 szakértő bírálata alapján választották ki a legjobbat. Az érzékszervi bírálatnak idén Miskolc adott otthont közölte csütörtökön a Pálinka Nemzeti Tanács.

A versenyen idén 18 champion, 71 arany-, 175 ezüst- és 113 bronzérmet osztottak ki.

A legeredményesebb pálinkafőzde díját ebben az évben is három főzdének ítélte oda a Pálinka Nemzeti Tanács: az első helyezett az 1 Csepp Pálinka, a második a Lunczer Pálinkaház, a harmadik Zimek Pálinka Manufaktúra lett.

Magyarország legjobb 10 ezer palack felett elérhető pálinkája 2020-ban a Szicsek Pálinkafőzde aranyérmes Irsai Olivér szőlőpálinkája lett, a legjobb pálinka díját pedig a Tolna megyei Brill Pálinkaház érlelt kadarka törkölypálinkája nyerte el.

Nagy Attila (k), miután átvette a legjobb pálinka díját Font Sándor fideszes országgyűlési képviselőtől (b) és Mihályi Lászlótól, a Pálinka Nemzeti Tanács elnökétől (j) a 2020. évi Országos Pálinka és Törkölypálinka Verseny díjátadó gáláján a budapesti Corinthia Hotelben 2020. november 5-én
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A díjátadón a Pálinka Nemzeti Tanács minden évben életműdíjjal tünteti ki a szakma három szereplőjét, akik kiemelkedő teljesítményükért, munkásságukért, a pálinkás szakmában végzett tevékenységükért kapnak kitüntetést.

Ezúttal a pálinka életműdíjat Font Sándor országgyűlési képviselőnek, valamint Piros Lászlónak és Varga Lászlónak ítélték oda áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!