teszt

2020.05.25. 16:39

Veszélyesek lehetnek az önvezető autók üléspozíciói

Az ADAC és az ÖAMTC megvizsgálta, hogyan védenek a ma elterjedt passzív biztonsági berendezések, ha nem a klasszikus üléspozícióban foglal helyet az utas. A kelleténél súlyosabb sérülés lehet az eredmény.

Lövei Gergely

Forrás: Autó-Motor

Az önvezető autókat fejlesztő cégek azzal igyekeznek maguk mellé állítani az embereket, hogy plusz időt nyernek majd azzal, hogy autóvezetés helyett például kényelmesen hátradőlve pihenhetnek majd utazás közben – írja az Autó-Motor. Azonban ahogy azt az ADAC és az ÖAMTC által elvégzett tesztek bizonyítják, hogy az autókban használt passzív biztonsági eszközöket – légzsákok, biztonsági övek – nem ilyen üléspozíciókra készítették fel.

A műszerfalon pihentetett lábak életveszélyesek, már 30 km/órás tempónál is halálos sérülést okozhatnak a légzsák által az utas felé lökött lábszárak. A hátradöntött támlás üléspozíció azért veszélyes, mert ilyenkor a hárompontos öv nem a tervezett helyen szorítja az emberi testet, az alsó pánt a hasban súlyos sérüléseket tud okozni, a felső pedig a mellkason.

A szakemberek összesen 18 autón kívüli (guruló kerethez rögzített ülés) és egy autós töréstesztet végeztek el, és arra jutottak, hogy a menetirányhoz képest 15°-os elfordulás még nem okoz gondot a ma elterjedt passzív biztonsági berendezéseknek, de a fekvő vagy ahhoz közelítő pozíció, illetve a a menetirányhoz képest 90°-ban elforgatott testhelyzet már veszélyes a mai biztonsági övekkel. Utóbbi üléspozíció már ma sem legális az EU területén, de például bekövetkezhet majd akkor, amikor önvezető módban az első utasok haladás közben hátrafordulnak. Ahhoz, hogy minden körülmények között a maximális biztonságot nyújtsák az önvezető autók, a maitól eltérő visszatartó rendszereket kell majd kifejleszteni hozzájuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!