Járvány

2020.04.30. 19:30

Elmarad a debreceni Campus Fesztivál, de készülnek valami újjal

Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató azt mondta, Campus Fesztivál ugyan nem lesz, de mielőbb „életre keltik” a Nagyerdőt.

Debrecen, 2019. július 19. A Kowalsky meg a Vega együttes koncertje a debreceni Campus Fesztiválon 2019. július 18-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

Ennek első állomásaként már hétfőn megnyitják a Nagyerdei Víztornyot, ahol a járványügyi korlátozásokhoz igazodva szerveznek kulturális programokat.

Már dolgoznak egy Campus Eleven elnevezésű nagyszabású programsorozaton is,

amelynek a tervek szerint a nyár végén az új nagyerdei strand, a stadion és a víztorony környéke lesz a helyszíne.

A programban 11 kiemelt estén a legnépszerűbb előadók lépnek majd fel, de minden nap számtalan koncerttel, helyi előadók – zenészek, énekesek, táncosok – fellépésével, gasztronómiai különlegességekkel várják az érdeklődőket

- sorolta a terveket Miklósvölgyi Péter.

Hozzátette: a Campus Eleven rendezvénysorozat részleteit most dolgozzák ki, arra kérik azokat, akik elővételben már megvették az idei Campus Fesztiválra a bérletüket, várják meg az Eleven-kínálatot, és annak ismeretében döntsenek, hogy felhasználják-e a jegyüket, vagy pénzvisszatérítést kérnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!