Kis segítséggel

2019.05.20. 13:21

Az autizmussal élők is helytállnak a munka világában

Az autizmus nem betegség, hanem egy állapot, és az autisták olyan állampolgárok, akiknek a megfelelő környezet kialakításával rengeteget lehet segíteni abban, hogy ők is hasznos, dolgozó tagjai lehessenek a közösségnek.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Balogh Zoltán

Az autizmus nem akadálya annak, hogy valakit a közszférában vagy akár piaci körülmények között is foglalkoztatni lehessen, az Országos Bírósági Hivatal például 2013 óta ad lehetőséget a számukra — derült ki az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület konferenciáján, amelyről a Magyar Nemzet adott hírt.

Fotó: Országos Bírósági Hivatallal

Fontos tudatosítani a társadalom szélesebb rétegei körében, hogy az autizmus nem betegség, hanem egy állapot, és

az autisták olyan állampolgárok, akiknek a megfelelő környezet kialakításával rengeteget lehet segíteni abban, hogy ők is hasznos, dolgozó tagjai lehessenek a közösségnek

– közölte Farkas Edit, az AURA Autistákat Támogató Közhasznú Egyesület munkatársa múlt pénteken egy, az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) tartott közös konferencián.

Mint elmondta, az autisták számára ugyan gondot jelent a társas kapcsolatok megfelelő kialakítása, gondolkodásuk, viselkedésmódjuk eltér a megszokottól, és a kommunikáció terén is nehézségekkel küzdenek, mégis képesek hatékony munkát végezni, feltéve, hogy nyugodt körülmények között foglalkoztatják őket.

Farkas Edit hozzátette, azért is fontos, hogy egyesületük végigkíséri a klienseik munkavállalását, mert az autista személyek – mint mondani szokták – olyanok, mint a hópelyhek: ugyanolyannak tűnnek, mégsincs közöttük két egyforma. Ezért is van szükség személyes mentorálásra.

Az autistákat ezért munkahelyükön olyan mentorok segítik, akik külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy pontosan megfogalmazzák, mi az elvégzendő feladat. A lényeg az egyszerű és pontos kommunikáció, hogy el lehessen kerülni az esetleges félreértéseket. A mentor tehát mintegy tolmácsként közvetít az autista munkavállalók és kollégáik között.

Fotó: Országos Bírósági Hivatallal

Az OBH és az AURA egyesület szervezésében tartott konferencia célja az volt, hogy bemutassák, miként lehet mindezt megvalósítani, hogyan lehet autizmussal élő személyeket munkaerőpiaci körülmények között foglalkoztatni.

A konferencia megnyitóján Vadasné Tóth Mária, az egyesület vezetője megköszönte Handó Tündének, az OBH elnökének, hogy 2013-ban felkarolták a programjukat, és elmondta, tagjaik 98 százaléka dolgozik, közülük sokan főállásban, ami kiemelkedő eredmény, hiszen az autisták 88 százaléka nem dolgozik piaci körülmények között Magyarországon.

Az átlagot lényegesen meghaladó foglalkoztatási arány annak köszönhető, hogy az egyesület munkatársai szorosan együttműködnek az autistákat alkalmazókkal, végigkísérik a hozzájuk fordulók munkavállalását.

Az egyes személyeket és vállalatokat pedig gondosan összepárosítják, hogy a személy szerint neki megfelelő munkakörnyezetbe kerüljön minden autista munkavállaló.

Amint az AURA egyesület és az OBH együttműködése is bizonyítja, a megfelelő pozitív hozzáállás és szakmai segítség megléte mellett az autista személyek igenis képesek beilleszkedni a munka világába, és a vállalat számára értéket teremteni.

Borítókép: illusztráció

Komka Péternek, az MTI/MTVA fotóriporterének az autizmus világnapja alkalmából rendezett Ezerarcú autizmus című fotókiállításán készült az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában 2017. március 31-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!