megértés és elfogadás

2019.04.02. 14:30

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak az autizmus világnapján

Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak az autizmus világnapja alkalmából kedden Budapesten, egy XVII. kerületi általános iskolában.

Budapest, 2019. április 2. Oravecz Lizanka (j), az Autista Vagyok videóblog szerzõje autizmus témájú szemléletformáló órát tart az autizmus világnapja alkalmából az Újlak utcai Általános Iskolában 2019. április 2-án. MTI/Kovács Tamás

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az óra előtti sajtótájékoztatón kiemelte,

fontos az „érzékenyítés” elkezdése már gyerekkorban, hogy felnőve az emberek elfogadják, természetesnek tekintsék az autizmust.

Közölte, ezen a héten hirdetik ki annak a pályázatnak az eredményeit, amelynek keretében 190 millió forintos kiegészítő támogatást kapnak az autistákat ellátó civil szervezetek által fenntartott bentlakásos intézmények.

Felidézte azt is, hogy szintén kormányzati támogatással valósul meg az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) által kifejlesztett infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazás, a Digitális autonómia támogatás (Data) program, amelyre 450 millió forintot fordítottak.

Kővári Edit, az AOSZ elnöke fontosnak nevezte, hogy az autistákat a társadalom elfogadja, és segítő szándékkal, megértően forduljon feléjük.

Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy gyermekkorban sokat lehet tenni az elfogadásért, ennek érdekében 2010 óta fut egy programjuk, amelynek keretében

iskolai közösségeknek nyújtanak információt játékos formában az autisták mindennapjairól. A programmal már több mint nyolcezer gyereket értek el

- közölte az AOSZ elnöke.

Hozzátette, szeretnének többet tenni az autisták szakszerű oktatásáért is, hogy az autista gyerekek növekvő számára reagálni tudjon a rendszer.

Oravecz Lizanka, az Autista Vagyok videóblog szerzője, Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Kővári Edit, az Autisták Országos Szövetségének elnöke (b-j) a szemléletformáló órán.
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A rendhagyó osztályfőnöki órán részt vett Oravecz Lizanka, az Autista vagyok videóblog szerzője, akit felnőttként diagnosztizáltak autizmus spektrumzavarral. Az előadás során a gyerekek megtudhatták, hogy

az autizmusnak számos formája van, az állapot sokszor láthatatlan, ránézésre nem feltétlenül lehet megállapítani valakiről, hogy autista.

Megtanulhatták továbbá, hogy milyen nehézségekkel találják szemben magukat a hétköznapokban az autisták és milyen kihívásokkal szembesül egy autista ember családtagja.

Az AOSZ honlapján olvasható összegzés szerint az autizmussal élő emberek agya másképpen dolgozza fel a külvilágból érkező hatásokat, mint a többi emberé.

Érzékszerveik sokszor túlságosan kifinomultak, vagy éppen nem elég érzékenyek, hogy befogadják a környezet ingereit, ez megnehezíti a társas kapcsolataikat is.

Egy autista embernek problémát jelent megérteni a közösség írott és íratlan szabályait, nehezen olvas gesztusokból, mimikából és gyakran nem érti a hasonlatokat, szófordulatokat.

Az autizmus gyakori fogyatékosság, száz emberből egy érintett,

Magyarországon minimum százezer autista él.

Arra, hogy mi okozza az autizmust, még nincs pontos válasz, a szakemberek szerint genetikai és környezeti hatások kombinációjára vezethető vissza. A tudomány pillanatnyi állása szerint nem gyógyítható, létezik azonban sokféle fejlesztési mód, amellyel az autista emberek élete megkönnyíthető, képességeik pedig fejleszthetők – írták.

Az ENSZ kezdeményezésére 2007. december 18-án nyilvánították április 2-át az autizmus világnapjává, azzal a céllal, hogy a társadalom figyelmét az autizmusra, az autizmussal élők hétköznapjaira irányítsák.

Borítókép: Oravecz Lizanka (j), az Autista Vagyok videóblog szerzője autizmus témájú szemléletformáló órát tart az autizmus világnapja alkalmából az Újlak utcai Általános Iskolában 2019. április 2-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!