Beszédfejlődés

2018.08.11. 07:00

Miért fontos a gügyögés?

Minden okoskodó azt mondogatja a kismamának, hogy csak igazi szavakat használjon, ha a kicsihez beszél. Ám a tudomány bebizonyította, hogy tévednek.

Ha a szülők sihuhú-nak nevezik a vonatot, vagy kutyusnak a kutyát, az nem lelassítja, hanem felgyorsítja a beszédfejlődést az Edinburgh-i Egyetem most közreadott kutatása szerint.

Az egyik legfontosabb megállapítása, hogy

ha egy 9 hónapos baba sok olyan szót hall, ami kicsinyítőképzővel van ellátva, vagy ismétlődő tagokból áll, mint mondjuk a vauvau, akkor gyorsabban szedi fel az új szavakat az elkövetkezendő 11 hónapban.

„Eredményeink szerint a gügyögésre számos nyelvben jellemző kicsinyítőképzők és duplikációk segíthetik a szókincs korai fejlődését” – nyilatkozta Mitshuhiko Ota, az egyetem filozófiai, pszichológiai és nyelvtudományi iskolájának vezető kutatója.

Fotó: Shutterstock

A szakemberek 47 gyermek nyelvi fejlődését figyelték meg és azt tapasztalták, hogy azoknak a babáknak a szókincse fejlődött gyorsabban, akiknek a szülei gügyögve (is) beszéltek hozzá.

„Első pillantásra a gügyögés akadálya lehetne a nyelvtanulásnak, hiszen például már létező szavaknak kreál más alakot. Csakhogy egyre több tanulmány szól arról, hogy

a gyermekek az ilyen szavakat könnyebben veszik ki és tanulják meg a nyelvi inputokból, mint felnőttes megfelelőiket, mert karakterisztikájukban számos ponton összhangban vannak a gyermek felfogó, megértő hajlamaival”

– fogalmaz az összefoglaló jelentés.

A kutatócsoport arra jutott, hogy „még az olyan, feleslegesnek tűnő szavak is, mint például a sihuhú, fontos szerepet tölthetnek be a szókincs egészének fejlődésében.” Szóval most már a tudománnyal az oldalunkon nem csak ösztönösen gügyöghetünk tovább a babáknak.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!