gyógyszer nélkül

2018.05.29. 11:24

Ezekkel a trükkökkel hamar búcsút mondhat a fejfájásnak

Ha nem akar egyből pirulákhoz nyúlni, próbáljon meg változtatni a szokásain, vagy fogadja meg tanácsainkat!

Mediaworks / test&lélek

A fejfájás általában olyan egyszerű okoknak tudható be, mint a rossz közérzet vagy az időjárás-változás, és csak ritkábban jelentkezik valamilyen más betegség tüneteként. Míg a fájdalom egyesekre váratlanul, minden előjel nélkül tör rá, addig mások pontosan tudják, mely cselekedeteik hatására következik be. Alkohol, stressz, nagy mennyiségű csokoládé fogyasztása, de akár az inaktív életmód is állhat a panaszok hátterében – írja a Vasárnap Reggel.

Magnézium

Számtalan orvosi tanulmányban leírták már, hogy a magnézium pozitívan hat fejfájás esetén, az azonban még nem teljesen tisztázott, hogy pontosan miként fejti ki gyógyító hatását. Valószínűleg megszünteti az agy apró erecskéinek feszülését, és enyhíti a stressz tüneteit is. Egy felnőtt ember napi szükséglete ebből az ásványi anyagból 300-350 milligramm. Legjobb forrásai a borsó, a répa, a gabona-, dió- és mogyorófélék.

Parfümszünet

Tudta, hogy a parfümök igen gyakran váltanak ki fejfájós tüneteket? Az illatanyagok ugyanis irritálják a szagérzékelést, ezáltal pedig az egész idegrendszert. Néha nem árt tehát szünetet tartani, hogy kitisztuljon az orra. Egy ideig ne használjon parfümöt és levegőillatosítót a lakásban. Meglátja, néhány napon belül elmúlnak a kellemetlen tünetek!

Melegítő borogatás

Ha sokáig ül egy helyben, és az íróasztal fölé görnyed, könnyen elgémberedik a nyaka és a válla. Ehhez gyakran társul fejfájás is, hiszen a fejet a nyakkal összekötő izmok vérellátása romlik. Ilyenkor feszülő fájdalmat érezhet, ami egy egyszerű házi trükkel gyorsan orvosolható. Főzzön meg héjastól néhány szem krumplit, majd nyomkodja szét, és tekerje egy tiszta konyharuhába. Még melegen tegye a vállára és a nyakára, majd pihenjen így egy negyedórát.

Hideg vizes kúra

Ha általában reggel fáj a feje, lehet, hogy túl alacsony a vérnyomása. Legjobb, ha hideg-meleg vizes váltózuhannyal kezdi a napot! Először a bokájára és a lába alsó részére engedjen hűvös vizet, majd fokozatosan szoktassa hozzá az egész testét. A váltott vizes tusolást mindig hideg vízzel fejezze be.

A víz nemcsak külsőleg, de belsőleg is segít: ne felejtsen el már a reggelihez meginni egy pohárral, és utána napközben is folyamatosan gondoskodjon a hidratálásról. Sokszor már egy pohár víz elfogyasztása is segít a fejfájós panaszok elmulasztásában.

Frissítő kávé

Aki erős nyomást, szúrást érez, annak valószínűleg a rossz vérellátás miatt fáj a feje. Ilyenkor egy erős kávé egyszerűen és gyorsan segíthet, hiszen megemeli a vérnyomást, így javul a sejtek vérellátása. Sőt, már a friss kávé illatának belélegzése is enyhítheti a görcsöt.

Masszázs

A mágikus, fejfájás-csillapító akupresszúrás pontok a szemöldök külső szélétől kb. másfél centiméterrel kifelé és lejjebb találhatók. Enyhe nyomással kb. 5 percig masszírozza a pontokat. Még hatásosabb, ha egy csepp mentaolajat tesz az ujjbegyeire – nemcsak hűsít, de a fej vérkeringését is javítja.

Gyors segítségek

Amikor féloldali fejfájás jelentkezik, gyors és megbízható segítségre van szükség. Töltsön meg egy kis zacskót egy adag sóval és némi jégkockával. Tekerje törölközőbe a kis csomagot, feküdjön le, és szorítsa a borogatást a homlokára. A hideg megszünteti a fájdalmat, a só pedig stabilizálja ezt az állapotot.

Hűvös színek

Régóta ismert, hogy a színek hatással vannak a testi-lelki egészségünkre. A vörös látványa például nyugtalanító, mert vibrál, így erősítheti a fejfájós panaszokat. A kék ezzel szemben hűsít, lazít és megnyugtat. Ha teheti, a „fejfájós” napokon öltözzön a kék valamelyik árnyalatába!

Húshagyó napok

Fogyasszon az eddiginél több halat és kevesebb húst! Hogy miért? Mert a legtöbb fájdalmat és gyulladást kiváltó anyag az arachidon nevű savból keletkezik. Márpedig ez a zsírsav a vörös húsokban megtalálható, ellenben a legtöbb halfajtából hiányzik.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / puhhha

Címkék#fejfájás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!