Életmód

2009.08.25. 09:27

Hogy védhetném meg a lányomat a zülléstől?

Tizenhat éves lányom őszinte hozzám. Nem csak mondja, érzem is, hogy így van. Mégsem tudom, örüljek-e ennek vagy sem, mert az őszinteségével gyakran komolyan kétségbe ejt.

BAMA

Laurát négyéves kora óta egyedül nevelem. Nem mentem újra férjhez, nem költöztem össze senkivel, ha volt is kapcsolatom, igyekeztem úgy intézni, hogy a lányom még csak ne is sejtse, mert nem akartam megzavarni az érzelemvilágát.
Sok hasznos időt töltöttünk együtt, úgy értem, olyan időt, amikor valóban egymásra figyelünk, egymással vagyunk. Rengeteget beszélgettünk, beszélgetünk. Mostanáig jó anyának tartottam magam, úgy éreztem – és ez így is van – hogy bízhatunk egymásban, őszintén elmondjuk a problémáinkat, és ez mindennél fontosabb egy anya-lánya kapcsolatban. Persze, hogy voltak összezördüléseink, ez természetes. De végül minden konfliktusunkból találtunk kiutat a szeretet és az őszinteség révén.

Amikor kamasz lett, bár nem volt soha kitűnő tanuló, ezt nem is vártam el tőle, felvették abba a gimnáziumba, ahová mindig is menni akart. Ebben a gimiben azok tanulnak, akik zenélnek, és a zene világában kívánnak majd elhelyezkedni. Komoly felvételi volt, és a lányom megoldotta. Minden protekció nélkül bekerült. Nem csak azért örültem ennek, mert ez volt minden vágya, és sikerült, hanem azért is, mert így biztosítva éreztem, hogy csupa hozzá hasonló, jól nevelt, alkotó, klasszikus értékrenddel bíró kamasszal fog egy közösségbe járni. Úgy gondoltam, nem kell majd tartanom a drogtól, szesztől, cigarettától, rossz társaságtól, amiknek folytán veszélybe kerülhet.

Lett is három barátnője, nagyon helyes lányok, gyakran aludtak nálunk. Mert mostanában az a divat, hogy a tinilányok egymásnál alszanak, és hajnalig beszélgetnek. Engedtem, mert attól eltekintve, hogy az én kényelmemet kissé megzavarták, semmi rosszat nem láttam ebben. Ebből viszont az következett, hogy Laurát is hívták, hogy aludjon itt meg ott, ennél meg annál a barátnőnél.
És ekkor jöttek a furcsa történetek...
Mint az elején már mondtam, Laura mindent elmesél nekem. Van, hogy kicsit megkésve, nem azonnal, jóval a történtek után, de végül mindig, minden kibukik belőle. Az az érzésem, hogy nem is annyira az őszinteség motiválja erre, hanem az, hogy megszabaduljon attól, ami a szívét nyomja.
Elmondta, hogy egyik barátnőjének nem is voltak otthon a szülei, amikor nála aludtak. Hajnali kettőig csavarogtak tehát, és mi mást is tehettek volna, mint kocsmáról kocsmára jártak. Laura „csak” bort ivott, a másik két lány viszont töményet is, és nagyon durván berúgtak. Hazafelé minden bokornál megálltak, hogy hányjanak. Az, hogy eközben cigarettáztak, azt hiszem, már „elhanyagolható”.
Teljesen kiborultam, és kiabáltam Laurával, hogy miért megy bele ilyen helyzetekbe. Elmagyaráztam, hogy az alkohollal nem csak az a baj, hogy rombol, hanem az is, hogy abban az állapotban kiszolgáltatottak, bármi megtörténhet velük. Megerőszakolhatják, kirabolhatják, bánthatják őket. Laura egy darabig hallgatott, aztán legyintett, hogy rémeket látok, és ott hagyott.

Érthető, hogy legközelebb már nagyon vonakodtam attól, hogy elengedjem. De ő könyörgött, és mindent megígért, hogy nem hagyják el a lakást, és nem isznak. Arra gondoltam, ha nem engedem el, azzal azt mondom, nem bízom benne, és oda a jó kapcsolatunk. Így is, úgy is el fog menni, legfeljebb hazugságok árán, ahogy a többi barátnő, akik mindenféle mesével etetik a szüleiket, hogy megszabadulhassanak otthonról. Elengedtem megint.

Egy hét sem telt el, a vacsora asztalnál ültünk, gyertyát gyújtottunk, beszélgettünk, amikor újra kibukott belőle, mi is történt azon a legutóbbi éjszakán. Megint csak elcsavarogtak otthonról, Laura nem mondhatott nemet, mert akkor kiröhögték volna. A szülők valami nyaralóban voltak, övék volt az egész ház. A két másik lány kitalálta, hogy menjenek le a helyi diszkóba, és fiúzzanak. Újra előkerült az ital, most a szülők bárszekrényéből, mindhárman ittak, Laura, bevallása szerint épp csak annyit, hogy a többiek ne nevessék ki. És elindultak. Az egyik lány, nevezzük Katinak, már az első órában összejött egy fiúval, méghozzá úgy, hogy egyszerűen odament hozzá, egy kicsit táncoltak, majd megcsókolta. A lány! A fiú részegebb volt, mint Kati, el lehet képzelni, hogy nem ellenkezett. Eztán hazakísérte őket, de Kati és a fiú folyton elmaradtak, és mint kiderült, közösültek egy ligetes, pados részen. A másik lány, akinek még sohasem volt fiúval kapcsolata, végignézte ezt, majd megkérte Katit, „adja kölcsön” neki a fiút, hogy kipróbálhassa végre a csókolózást. Kati és a fiú belement, így már hárman művelték, amit kimondani is szégyellek. És ezt az én lányom a főútról végignézte, kivárta.

Hallgatni is iszonyú volt ezt számomra. Nem vagyok ellene a szerelemnek, a szexnek sem, szinte már várom, hogy Laurának legyen egy helyes fiúja, akivel majd – szerelemből – lépésről lépésre eljutnak a szexig is. Úgy képzeltem, egy nap hazajön, hogy tetszik neki egy srác, aki elhívta moziba, aztán legközelebb feljönnek és bemutatja, kéz a kézben járnak, aztán csókolóznak is, és ki tudja, talán egy-másfél év múlva le is fekszenek egymással. Biztonságban, rendes körülmények között, józanul, ami másnap nem tűnik egy rémálomnak, fertőnek, és ami után mindkettejük lelke gazdagabb lesz és nem összetörik. De most az az érzésem, hogy még ha ki is maradt Laura ebből a szörnyű kalandból, mégis részese volt, hiszen végignézte, hiszen belekényszerült, egyszerűen a barátai iránti lojalitása miatt.

A másik két lány szüleit ismerem a szülői értekezletekről, helyes, rendes emberek. Nem értem, hogy lehet az, hogy ilyenek a gyerekeik. Laura szerint ők még csak nem is sejtik, mit művelnek a lányaik. Megesketett, hogy nem szólok nekik.

Fogalmam sincs, hogyan menthetném meg a lányomat a két barátnő behatásától. (Laura azt mondta egyébként, hogy a többi lány is ezt csinálja, az osztályban klikkek vannak, és mindenki bulizni jár, ahol alkoholt isznak, cigiznek, vízipipáznak, fiúkkal szórakoznak. (A lányok kétharmada már nem is szűz, pedig többségük még a tizenhatot sem töltötte be!)
Nem vagyok képes felfogni, micsoda világban élünk, én sem vagyok még öreg, harmincnyolc éves vagyok, de ilyen közönséges, szánalmas bulikon sosem vettem részt. Nem értem, hová tűnt a fiatalok önértékelése, önbecsülése, hol vesztették el a határt. Nem akarom, hogy a lányom így nőjön föl, hogy ilyen tapasztalatokat szerezzen. De mit tehetek? Nem zárhatom be! Ha nem engedem el szórakozni, megkeseredett, magányos vénkisasszonyt faragok belőle.
Ha valaki tudna tanácsot adni, nagyon megköszönném.

Anna történetét lejegyezte Kóbor Kata

Ajánljuk még:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!