veszélyzóna

2019.08.05. 17:29

Vízzel telt meg a hawaii vulkán krátere, durva kitörésre számítanak

Először fedeztek fel vizet a hawaii Kilauea vulkán kráterében, a változás annak jele lehet, hogy a jövőben kitörésekre lehet számítani.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Maridav

Egy hétnyi vizsgálódás után a kutatók megerősítették, hogy a vulkán Halemaumau kráterének alján lévő titokzatos zöld folt víz lehet.

„Az a kérdés, mit jelent ez a vulkán fejlődése szempontjából”

- mondta Don Swanson, az Egyesült Államok Földtani Intézetének (U.S. Geological Survey) kutatója.

A Halemaumauban az írásos feljegyzések óta először regisztráltak vizet, a tó jelenléte nagyon szokatlan – tette hozzá.

A tudósok nem biztosak benne, pontosan mi fog történni, de ha a láva vízzel érintkezik, az robbanásokhoz vezet.

Az egyik lehetőség, hogy a láva lassan felhevíti a talajvizet, és elképzelhető, hogy új lávatavat hoz létre. A láva szintén interakcióba léphet a víztáblával és kisebb robbanásokat okozhat – mondta Swanson.

„A másik lehetőség, hogy a magma gyorsan emelkedik, ami nagyobb robbanást idézhet elő”

- tette hozzá.

A szakértő korábban úgy nyilatkozott, hogy a víz jelenléte fontos változást jelezhet a vulkán hosszú távú aktivitását tekintve.

A Kilaueára jellemző, hogy hosszú, kitörésekkel tarkított periódusok váltják a lassabb, úgynevezett effúziós, vagyis kiömléses fázisokat.

Az effúzív periódusokban – ilyen jellemezte a Kilaueát az elmúlt mintegy 200 évben -, lassabb, állandó lávafolyamok szivárognak a talajból.

Tavaly drámai robbanás következett be, amikor a Kilauea oldalából láva robbant ki, beterítve egy hatalmas területet. Több száz otthont rombolt le a közelmúlt egyik legnagyobb kitöréseként.

Borítókép: túrázó lány tekint a Kilauea kráterére

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!