hatalmas

2019.07.11. 11:09

Útnak indult a világ legnagyobb polgári kórházhajója

A hajó, mely a Mercy Ships amerikai jótékonysági szervezet megrendelésére készült, az ingyenes gyógyászati ellátáshoz és az orvosi képzéshez járul majd hozzá Afrikában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Aytug askin

Afrika felé hajózik a világ legnagyobb, Kínában gyártott, polgári rendeltetésű kórházhajója – jelentette a China Daily.

A 174,1 méter hosszú és 28,6 méter széles, 37 300 tonna vízkiszorítású, 12 emeletes, 277 szobás, 641 ágyas hajó akár 950 beteg befogadására alkalmas – közölte a Mercy Ships.

A hajó megépítése két évet vett igénybe, tervezésénél a luxus tengerjárók építési szabványait vették figyelembe, a berendezés és a dekoráció pedig az európai mintákat követi.

A kínai gyártású kórházhajó a Mercy Ships első újonnan gyártott hajója, a tulajdonukban lévő többi három vízi járművet ugyanis használtan szerezték be és alakíttatták át. Az 1978-ban alapított szervezet hajóin eddig több mint 100 ezer műtétet végeztek el.

A kórházhajót készítő Tianjin Xingang hajógyártó és nehézipari vállalat elsősorban többfunkciós, konténer-, illetve ömlesztettáru-szállító, valamint luxushajók gyártásával foglalkozik, emellett nehézgépeket, tengeri mérnöki berendezéseket, szárazföldi acélszerkezeteket, kokszolóberendezéseket is készít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!