összegzés

2018.03.12. 22:58

Rengeteg gyerek sebesült már meg idén

Az UNICEF szerint 2017-ben is csaknem 360 gyerek sebesült meg harcokban és sokan szenvedtek maradandó sérüléseket is.

Legalább ezer gyerek halt vagy sebesült meg a Szíriában zajló harcokban az év első két hónapjában – közölték hétfőn az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) képviselői sajtótájékoztatón a libanoni fővárosban, Bejrútban.

Az UNICEF képviselői szerint a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta a tavalyi év során halt meg a legtöbb gyerek a konfliktusban, mintegy 50 százalékkal több, mint 2016-ban, bár a halálos áldozatok számával kapcsolatosan az ENSZ Gyermekalapja nem közölt adatokat.

Az UNICEF tudomása szerint körülbelül 360 gyerek sebesült meg a harcokban 2017-ben, és sokan közülük szenvedtek maradandó sérüléseket. Többüknek amputálni kellett végtagjaikat a robbanószerkezetek által okozott sebesülések miatt.

A világszervezet gyermekalapja szerint a robbanószerek és a lakott területek ellen válogatás nélkül végrehajtott támadások eredményezik azt, hogy a halottak mintegy negyede gyerek. Körülbelül hárommillió gyerek van veszélyben az aknák és a robbanószerkezetek miatt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű brit székhelyű szervezet hétfőn jelentette, hogy meghaladta a 350 ezret a csütörtökön a nyolcadik évébe lépő szíriai polgárháború halálos áldozatainak a száma.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!