űrgazdaság

2019.07.17. 19:19

Új üzleti lehetőségeket tartogathat a Hold

A magyar űrprojekt vezetője szerint idővel a Föld és kísérője közötti kereskedelem is beindulhat.

Forrás: Shutterstock

Új üzleti lehetőségek nyílhatnak, ugyanis beindulhat az úgynevezett ciszlunáris gazdaság, vagyis a Hold és a Föld közötti térségben zajló kereskedelem – közölte a Puli Space magyar űrprojekt vezetője az M1 műsorában.

Pacher Tibor azt mondta, hogy az emberiség találhat olyan nyersanyagot a Holdon, amely hasznos a Földön. Úgy vélekedett, hogy a Hold még tartogat meglepetéseket, nagyon keveset tudunk ugyanis a felszínéről.

Az űrprojekt vezetője azt hangoztatta, hogy

indokolt volna bázist létesíteni a Holdon, amelyen tudományos munkát lehetne végezni.

Egyrészt teljes csendben dolgozhatnának ott rádióteleszkópok, másrészt a Hold jó teszthelyszínként szolgálhat az emberiség nagy vágyához, hogy eljusson a Marsra.

Pacher Tibor úgy vélekedett, hogy bár a robotok olcsóbban végeznek felderítést, és sok feladatot végre tudnak hajtani, mindig szükség lesz emberekre az űrkutatásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!