napi cuki

2021.04.30. 12:10

Szurikátaikrekkel gazdagodott a debreceni állatkert

A napokban hím szurikáta ikerpár érkezett a debreceni állatkertbe Amszterdamból – közölte az állatkert igazgatója.

Forrás: Nagyerdei Kultúrpark

Nagy Gergely Sándor közölte, a 2018-as születésű jövevényeket a rutinszerű karanténidőszakot követően örömmel befogadták társaik, így a közelgő újranyitást követően a teljes létszámú és – reményeik szerint – a közeljövőben utódokkal is gyarapodó csapattal találkozhatnak majd a látogatók.

A szurikáta, más néven négyujjú manguszta (Suricata suricatta) Afrika déli részének szavannás vagy sivatagos területein élő kisragadozó. A táplálékát képező rovarok, kisebb emlősök vagy madárfiókák, esetleg gumós gyökerek után jellemzően nappal kutat, míg az éjszakákat az erős lábaival kiásott üregekben tölti – magyarázta a szakember.

Hozzátette: a szurikáták csapatban élnek, egy-egy üregrendszert akár 30 egyed is lakhat. Mivel élőhelyükön számos ragadozó leselkedik a szurikátákra, a csapat legalább egy tagja hátsó lábaira egyenesedve folyamatosan kémleli a környező tájat és az eget, veszély esetén pedig jellegzetes, ugatásszerű hangjelzéssel figyelmezteti társait.

A szurikáták nagyon népszerűek Debrecenben, ezért az állatkertben évek óta látványetetéseket tartanak, amit tovább folytatnak, amint ismét megnyithatja kapuját az intézmény – jelezte Nagy Gergely Sándor.

Borítókép: A most érkezett szurikáták

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!