Járvány

2020.06.03. 10:32

Szextörvényt hoztak a briteknél

A koronavírus-járvány miatt egészen érdekes korlátozásokat tudnak bevezetni világszerte, ennek pedig ékes példája a mostani eset. A briteknél ugyanis mostantól már tilos átmenni vagy az éjszakát ott tölteni más lakásán, ezzel pedig az ügyvédek szerint lényegében tilos lett a szex azoknak, akik nem élnek egy háztartásban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: VGstockstudio

Június 1-től változások léptek életbe Nagy-Britanniában a koronavírus miatti korlátozások terén. Ezek közé tartozik például az iskolák újranyitása és a szabadtéren való gyülekezés szabályainak enyhítése – írja a V4NA hírügynökség.

Ugyanakkor van olyan terület, ahol nem hogy enyhítettek volna, inkább szigorítottak. A hétfői szabályozások értelmében ugyanis

beltéren ketten sem gyülekezhetnek, és senki sem töltheti az éjszakát más lakásában.

Aki megszegi az előírásokat, arra akár 100 fontos pénzbüntetés is várhat.

Az ügyvédek egyből elkezdték átnézni a szabályokat, Adam Wagner emberi jogi ügyvéd például arról beszélt, hogy soha nem gondolta volna, hogy ide jut a világ. Mostantól ugyanis illegálissá vált a szex kettő, vagy akár több ember között a magánterekben, azaz lakásokon, ha az érintettek nem egy háztartásban élnek.

Egy másik ügyvéd, George Peretz QC viszont rámutatott a kiskapura, miszerint prostituáltat valószínűleg lehet fogadni a lakásban, mert az munka célú látogatás.

A rendőrség azonban valószínűleg nem fog rátörni a lakásban szexelőkre, ha azok nem egy háztartásból származnak. Boris Johnson brit miniszterelnök szóvivője szerint a rendőrök a józan ész elve szerint járnak majd el, és csak akkor mennek be a lakásba, ha ott súlyos bűncselekményt sejtenek.

Eközben komoly tüntetések zajlottak a hétvégén Londonban.

Az Antifa és a Black Lives Matter mozgalom követői George Floyd halála miatt vonultak ki az utcára, követve az Egyesült Államokbeli tüntetők példáját, és azt skandálták, hogy a nyugat elesett, közben teljesen figyelmen kívül hagyva a koronavírus miatti korlátozásokat. Végül 23 embert tartóztattak le, a Metropolitan Police pedig azt nyilatkozta, már dolgoznak egy terven, amivel a hasonló tüntetéseket kezelhetik.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!