Születésnapi meglepetés

2020.04.17. 13:42

Százezrek köszöntötték énekkel a 80 éves dán királynőt

Több százezer dán köszöntötte együtt énekelve a nyolcvanéves dán királynőt, II. Margitot csütörtökön.

A "Dánia énekel a királynőnek" elnevezésű Facebook-csoport tagjai a 80. születésnapját ünneplő II. Margit dán királynőnek énekelnek a koppenhágai Glasvejben 2020. április 16-án.

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Martin Sylvest

A koronavírus-járvány miatt a biztonságos távolságot betartva a hatalmas kórus délben fogott bele a Ma van a királynő születésnapja című énekbe, amit további három dal követett.

Az eseményt a dán országos tévécsatornák mellett a Facebook is közvetítette élőben.

A királynő Koppenhágától 36 kilométerre, a Fredensborg palotában, televízióján figyelte a közvetítést. A befejező szám alatt azonban váratlanul kilépett a palota kapuján, és integetett a köszöntésében részt vevő mintegy száz éneklőnek.

Úgy akarok emlékezni a 80. születésnapomra, mint ami különleges volt, az egyik legemlékezetesebb. Most és itt is bebizonyosodott, hogy a válságra képesek vagyunk és akarunk is közösségként válaszolni, együtt, de távolságot tartva egymástól

fogalmazott a királynő a születésnapi közvetítés végén.

A királynő születésnapjára szervezett események a koronavírus-járvány miatt elmaradtak, nem tudott körbekocsikázni Koppenhágában, és a Fredensborg palotában sem tartottak nagyszabású születésnapi partit.

Április elején a királynő azt kérte a dánoktól, hogy ne küldjenek neki virágot a születésnapjára, ahogy korábban szokták, hanem inkább egy-egy idősebb embert köszöntsenek vele, akinek nehézségekkel kell megküzdenie a járvány miatt.

Borítókép: a „Dánia énekel a királynőnek” elnevezésű Facebook-csoport tagjai a 80. születésnapját ünneplő II. Margit dán királynőnek énekelnek a koppenhágai Glasvejben 2020. április 16-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!