Ország-világ

2020.10.31. 17:26

Rengeteg előfizetőt veszített a Netflix a botrányfilm miatt

Nyolcszorosára ugrott szeptemberben a Netflix-előfizetést lemondók száma az egyik adatelemzéssel foglalkozó vállalat vizsgálata szerint. Az ok a platform Cuties című filmje, amely a filmben szereplő kislányok szexualizációja miatt sokakat felháborított, sőt eljárás is indult ellene. A Netflix azonban továbbra sem távolította el a filmet a kínálatából.

Forrás: Shutterstock

A sok botrányt kiváltó Netflix-filmek közül a legnagyobb port talán a Cuties című kavarta, amelyet a szolgáltató idén szeptemberben tett közzé. A film sokak ellenszenvét és felháborodását kiváltotta, a következmények pedig már a Netflix számára is kézzel foghatók, ugyanis mintegy 800 százalékkal nőtt a lemondott előfizetések mértéke – írja a V4NA hírügynökség.

Az Antenna nevű, adatelemzéssel foglalkozó vállalat szerint szeptember első heteiben ötször annyi előfizetőt vesztett el a Netflix, mint augusztusban összesen. A YipitData viszont még ennél is messzebbre ment, az ő adataik szerint nyolcszor annyi volt a lemondások száma szeptemberben, mint augusztusban.

A lavina még nyáron indult, amikor megjelent a film előzetese, amely miatt már eleve sokan felháborodtak. Később a helyzet csak súlyosbodott, miután elérhetővé vált az egész film.

A főszereplők 11 éves kislányok, akik egy twerk tánccsoportban „érzéki” táncot tanulnak, ezzel pedig sokak szerint szexualizálják a kisgyerekeket. Erről tanúskodtak korábban a filmhez készült plakátok is, amelyeken a lányok felnőtteknek való pózban és ruhában szerepeltek.

Egy korábbi beszámoló szerint ráadásul a filmben a kislányok ármánykodnak is, valamint megtapasztalják azt a hamis hírnevet, amelyet a testük mutogatásával érnek el a közösségi médiában. Sokan pedig úgy vélekednek, hogy a Cuties egyenesen a pedofíliát reklámozza.

I’m sorry what the fuck is this pedophile bullshit pic.twitter.com/xK7uvADcQe

— Field Marshall Anna Slatz | အန်နာ (@YesThatAnna) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">August 19, 2020

Az előfizetések lemondására egyébként korábban petíció is indult, amelyet rendkívül sokan aláírtak, illetve elkezdett terjedni a közösségi médiában a #CancelNetflix hashtag is.

A filmet azonban nem távolította el a Netflix, a lemondások száma pedig drasztikusan meg is növekedett.

The Markle Effect pic.twitter.com/muM1gQLj6w

— ℳ𝓊𝓇𝓀𝓎 ℳ𝑒𝑔 (@Murky__Meg) " target="_blank" rel="noopener noreferrer">October 24, 2020

Dear " target="_blank" rel="noopener noreferrer">#Netflix. You should cancel the teenage movie #cuties as fast as possible. Or I will cancel you at the end of the year. The pictures and poses in this movie are unnatural. No normal adult is interested in this movie. If I would tweet those pictures I would be blocked. #Shame pic.twitter.com/ZaHa2tgADZ

A Cuties ellen egyébként eljárás is indult Texasban a gyerekek erkölcstelen ábrázolása miatt. A vád szerint mindezt ráadásul tudatosan tették a film készítői.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!