a nemzeti gárda is beszállt

2019.03.04. 15:55

Majdnem két nap után került elő két kislány a kaliforniai vadonból

A müzliszeletek eldobott papírjai vezették nyomra a keresőket.

Forrás: Shutterstock

Negyvennégy óra után mentettek ki az észak-kaliforniai vadonból két kislányt, akikre a gumicsizmáik nyomait és müzliszeleteinek csomagolópapírjait követve találtak rá vasárnap a rendőrök.

William Honsal, a Humboldt megyei rendőrfőnök szerint a nyolcéves Leia Carricóra és ötéves húgára, Caroline-ra a benbowi otthonuktól nagyjából 2,3 kilométerre, egy fás területen találtak rá vasárnap.

A kislányok péntek délután tűntek el, miután az édesanyjuk azt mondta nekik, hogy nem mehetnek el sétálni.

A mindössze néhány túlélő-felszereléssel útnak indult gyerekek kiszáradva és átfázva, de ettől eltekintve „épen és egészségesen”, sérülések nélkül kerültek elő, ami részben annak köszönhető, hogy mindketten részt vettek egy helyi túlélő kiképzésen.

„Ez egy igazi csoda! Elképesztő, hogy a gyerekek 44 órát túléltek ezen a vad vidéken”

– mondta a rendőrfőnök.

A rendőrség közzétett egy képet az egyik kislányról, amint rózsaszín gumicsizmát, piszkos farmert, hosszú rózsaszín pólót és gyapjúsapkát viselve álldogál, egy térdelő tűzoltó pedig beszél hozzá.

Honsal szerint a lányok meleg ruhát, vizet és élelmet kaptak, majd megvizsgálták őket: mindketten jókedvűek és jól vannak.

„Sokan egy szemhunyásnyit sem aludtunk az elmúlt 48 órában. Hihetetlen, hogy végül ilyen pozitívan zárult az eset. A két kislánynak biztosan van mit mesélnie” – mondta a rendőrfőnök.

A nagyszabású keresés tucatnyi testület és hatóság, köztük a Nemzeti Gárda, helikopterek és nyomkövető kutyák bevonásával zajlott.

Mike Fridley főhadnagy szerint a mentőcsapatok már szombaton abban reménykedtek, hogy megtalálják a lányokat, miután rábukkantak a gumicsizmáik nyomára és a müzliszeletek papírjaira.

„A csomagolópapírok mutatták meg nekünk az irányt” – tette hozzá Fridley, aki később maga értesítette a lányok édesanyját a jó hírről.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!