a zene az kell

2018.01.04. 07:32

Különleges hangszerrel bővült a Szent Péter-bazilika

A speciális orgonát már hallhatta is a nagyközönség.

Új, elektromos orgonát kapott a Szent Péter-bazilika a Vatikánban. A digitális hangszert először szentestén szólaltatták meg, majd szilveszter napján a pápa évzáró vesperásán.

A Vatikán a technikai újítást azzal indokolta, hogy a bazilika elülső részében lévő hagyományos fújtatós orgona nem elegendő az egész tér betöltésére.

Az új orgona egy külön a Vatikán számára kialakított, három manuállal (billentyűsorral) rendelkező GeniSys orgona, melyet az amerikai Allen cég készített. A pennsylvaniai családi vállalkozás vezetője, Steven Markowitz december elején maga utazott Rómába, hogy irányítsa a hangszer összeállítását és bevezesse használata rejtelmeibe Juan Paradell-Sole pápai orgonistát.

A digitális hangszer könnyen kihelyezhető a Szent Péter térre vagy a Vatikán más helyszíneire.

Massimo Palombella, a Sixtus-kápolna pápai kórusának vezetője szerint a jövőben várhatóan javul az misék televíziós és rádiós közvetítésének minősége.

A hagyomány és technológia között nincs ellentmondás – emelte ki Palombella a Vatican News nevű portál szerint. Rámutatott, hogy a Sixtus-kápolna „kulturális kötelessége a hagyományok életben tartása”, az új kihívások azonban új megoldásokat igényelnek.

A régi orgona a liturgikus szertartásokon a bazilika elülső részében marad, ahol a „sípok fenséges hangzása” elektronikus erősítő nélkül is ki tud bontakozni.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!