még nem veszélyesek

2020.04.27. 10:46

Krokodilfiókák szöktek meg egy ausztrál állatparkból

A 11 állat közül kettőt járókelők találtak meg egy közkedvelt strandon, de a többieknek egyelőre nyoma veszett.

Forrás: Shutterstock

Fotó: NatalieJean

A kicsiny hüllők két-három hónapos, sósvízi krokodilok – mondta Chris Mitchell, egy helyi állatmentő szervezet tagja vasárnap.

Ő fogta be egy nő bejelentése nyomán az egyik állatot és vitte vissza a Malcolm Douglas Krokodilparkba az északnyugat-ausztráliai Broome-ban. Az állatkert szóvivője később megerősítette a második kicsiny megtalálását is.

„Ezek a kicsiny hüllők már képesek harapni, nagyon éles fogaik vannak” – figyelmeztetett. Ha vadon maradnak, túlélési esélyük nagyon csekély. A krokodilbébiket gyakran eszik meg más állatok, mint a halak vagy a cápák – magyarázta.

A Malcolm Douglas Krokodilparkot 1983-ban alapították, nevét alapítójáról, a híres ausztrál krokodil szakértőről és filmesről kapta.

Valerie Douglas, a park jelenlegi vezetője elmondta, hogy a krokodilfiókák még igen kicsik, nem jelentenek veszélyt sem állatra, sem emberre. Valószínűleg a térségen két hete végigsöpört ciklon szaggathatta meg a park kerítését és ott bújhattak ki a kicsinyek.

Nem ez az első ilyen esetük, legutóbb 2019 októberében a 15 hónapos Fahéj nevű krokodiljuk tűnt el, 2016-ban pedig elloptak tőlük hat krokodilt.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!