bajba is került

2018.10.16. 07:00

Kigúnyolta egy kínai lány a nemzeti himnuszt

Öt napra őrizetbe vettek egy kínai vloggert (videós bloggert), amiért élő közvetítésében „tiszteletlen” módon énekelt el egy részt a nemzeti himnuszból – jelentette a sanghaji rendőrség.

A 21 éves Jang Kaj-li október 7-én a kínai Huya élő videómegosztó platformon közzétett adásában, fején aganccsal és fülekkel díszített plüss-sapkában egy internetes zenei fesztivált népszerűsített, és hol énekelve, hol dudorászva,

kezeivel vezénylő mozdulatokkal kísérte a kínai himnusz bevezető taktusait, majd nézőit ezekkel a szavakkal köszöntötte: „Helló, jó estét, elvtársak!”

A fiatal vlogger komolytalan hangvételét néhány internetező is kifogásolta, míg a rendőrségi jelentés úgy írta le a viselkedését, mint „a nemzeti himnusz méltósága elleni sértés, mely az internetezőket is felháborította” – írja a South China Morning Post (SCMP) hongkongi híroldal.

Jang büntetését egy tavaly bevezetett törvény értelmében szabták ki, mely akár három évig terjedő börtönbüntetést ír elő azok számára, akik a nemzeti himnuszt eltorzított, vagy tiszteletlen módon adják elő a nyilvánosság előtt – derül ki a SCMP tudósításából.

A jogszabály tervezett alkalmazása aggodalmat kelt Hongkongban, ahol az elmúlt években futballszurkolók kifütyülték a kínai nemzeti himnuszt a meccsek előtt, ezzel adva hangot ellenkezésüknek, amiért Peking egyre többször beavatkozik az egykori brit gyarmat ügyeibe.

Sokan amiatt aggódnak, hogy akár véletlenül is megsérthetik a törvényt, mely egyebek között azt is előírja, hogy a nemzeti himnuszt minden esetben tiszteletteljesen, állva kell végighallgatni

- mutat rá a SCMP.

A vlogger, akinek a kínai Weibo mikroblogon egymillió követője van, két bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki az eset miatt, és ezekben leírta, hogy

felhagy az adások készítésével, és elmélyül a hazafias tanulmányokban.

A Huya platform közvetlenül az eset után letiltotta Jang fiókját, és törölte az összes megosztott videóját. A TikTok kínai közösségi oldal, ahol Jang először tett szert hírnévre, és ahol összesen 44 millió követője volt, szintén törölte az összes videóját – számolt be a SCMP, hozzátéve: az elmúlt években Kínában óriási népszerűségre tettek szert az internetes élő közvetítések, melyek számos online híresség felbukkanásához vezettek. Janghoz hasonlóan, sokan fiatal nők, akik a mindennapjaikba engednek betekintést az adásaikon keresztül.

Jangnak egyébként nem ez volt az első vitás ügye. Néhány hónappal ezelőtt a Kuaishou nevű kínai közösségi oldal tiltotta le amiatt, mert 30 ezer jüant (1,2 millió forint) kért a rajongóitól azért cserébe, hogy felvegye őket az ismerősei közé a Kína legnépszerűbb közösségi oldalának számító WeChat-en – írja a SCMP.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / pathdoc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!