Új időpont

2020.05.23. 22:27

Idén a szokásosnál később rendezik meg a Kutatók Éjszakáját

Idén a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a Kutatók Éjszakáját.

Forrás: Shutterstock

A szervezők közleménye szerint a rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Bizottság

a járvány miatt döntött úgy, hogy később rendezik meg az eseményt.

Az eseménysorozat keretében Európa-szerte érdeklődők százezrei népesítik be a kutatóintézeteket, egyetemeket, könyvtárakat és múzeumokat, hogy a kutatók munkájával, a tudományos kutatás titokzatosnak tűnő világával ismerkedjenek.

Tavaly csaknem félszáz magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta az érdeklődőket.

Európa-szerte pedig közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A tájékoztatás szerint az Európai Uniónak a program támogatására kiírt pályázatát idén is az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat.

A szervezők remélik, hogy

a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik, és az összes tervezett rendezvényt meg lehet tartani. Amennyiben mégse, már dolgoznak azokon a terveken, hogy a lehető legtöbb esemény online követhető legyen

olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!