különlegesség

2018.05.07. 14:11

Fura futam: sűrített levegővel hajtott járgányok versenyeznek Egerben

A járművek három versenyszámban – hosszú távú, gyorsulási és ügyességi futamokon – mérhetik össze tudásukat.

Pénteken és szombaton újra sűrített levegővel hajtott járművek építői mérik össze tudásukat Egerben: a XI. Nemzetközi Aventics Pneumobil Versenyen kilenc országból 40 csapat mérnökhallgatói állnak rajthoz.

A megmérettetést szervező Aventics Hungary Kft. tájékoztatása szerint a hazaiak mellett Csehországból, Észtországból, Lengyelországból, Lettországból, Litvániából, Romániából, Svédországból és Szlovákiából érkező versenyzők normál és szenior kategóriában, három versenyszámban – hosszú távú, gyorsulási és ügyességi futamokon – mérhetik össze tudásukat. Emellett az összesítésben legjobb járművet, valamint a legeredetibb konstrukciót és projektelképzelést is díjazzák.

Az egri vállalat az esemény életre hívásával eredetileg a felsőoktatási intézmények és a pneumatikus technológia képviselői közti kapcsolatot akarta megteremteni. Az első versenyre tíz hazai egyetem tizenhat csapata nevezett, a 2008-as megmérettetés résztvevői kockázat nélkül próbálhatták ki magukat mérnökként. Közlésük alapján azonban a futamon való indulást a munkáltatók ma már értékes referenciamunkának tekintik.

Emlékeztettek: az első években olcsó, könnyűszerkezetes megoldások jellemezték a diákok által készített járműveket, melyek azonban egy évtized alatt sokat fejlődtek, így idén már olyan gépek állnak rajthoz, melyek akár 50-60 kilométeres sebességre is képesek. Éppen ezért a rendezők módosítottak a szabályokon: a mostani versenyen quad típusú pneumobilok már nem indulhatnak, a három és négykerekű, beülős járgányok esetében is szigorították a biztonsági előírásokat.

A közlemény kitér arra is: az idei futamon és annak előkészületei során ismét projektalapú munkát várnak el az egyetemistáktól. A benyújtott pályázatoknak időtervet, költségvetést, komplett projektleírást kellett tartalmaznia, s mindezt a nyitónapon személyesen is prezentálják majd a csapatok.

Az események már május 11-én elkezdődnek, péntek délután színes családi programok várják az érdeklődőket a Dobó téren, ahol játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a pneumatika világával. Emellett szombaton is számos kísérő esemény színesíti a versenyt, ahol mindenki megtalálhatja a számára izgalmas időtöltést – olvasható a sajtóanyagban.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / alphaspirit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!