Egy utolsó trükk a cellában

2018.08.10. 08:00

Egypetéjű ikrek cseréltek egymással a halálsoron

A halálbüntetést végrehajtják: kedden beadják a méreginjekciót az elítéltnek.

Carey Dean Moore közel 40 éve a halálsoron várakozik, miután 1979-ben lelőtte Reuel Van Ness Jr. és Maynard Helgeland taxisofőröket Omahában.

A kettős gyilkosságért elítélt férfi sorsa augusztus 14-én, kedden beteljesülhet, méreginjekció várja.

A gyilkos életét egypetéjű ikerbátyja, David Moore önfeláldozó módon próbálta megmenteni még 1984-ben.

Vállalta, hogy őt végzik ki testvére helyett.

Az ikrek ekkor 26 éves voltak. Mialatt ugyanabban a börtönben voltak elhelyezve Nebraskában, a testvérek ruhát váltottak és munkát cseréltek egymással. Erre úgy kerülhetett sor, hogy családi ügyek megbeszélése okán négyszemközt találkozhattak egymással az egyik cellában – számolt be róla a The Sun-ra hivatkozva a Bors Online.

Az ikrek szerepcseréje csupán néhány órán át működött, mivel egy sasszemű konyhai főnök kiszúrta a váltást.

David végignézi majd, ahogy fivérét, Carey Dean-t kedden reggel méreginjekcióval kivégzik. David azt mondta a nebraskai Lincoln Journal Star-nak, hogy nem lesz neki könnyű részt venni a kivégzésen.

„Dean azt akarja, hogy ott legyek, szóval nincs választási lehetőségem”

– nyilatkozta David, majd hozzáfűzte, hogy annak idején “állatok” voltak, de idővel megváltoztak.

Forrás: Nebraska Department of Corrections

Az egyik áldozat, Maynard Helgeland fia azt írta közösségi oldalára: „Maynard Helgeland és Reuel Van Ness gyilkosának közelgő kivégzése előtt néhány gondolat motoszkál a fejemben. Ámbár a kivégzése és halála nem kellemes dolog és biztos vagyok benne, hogy a családja fájdalmasan gyászolni fogja őt. Azonban már 40 évük volt arra, hogy erre felkészüljenek, 40 év összeköti őket, 40 éve megoszthatták fájdalmukat, 40 év hosszú idő.

A gyilkos mindössze 13 évet engedélyezett nekem az apámmal.

Szívesen odaadnék 20 évet az életemből, ha cserébe 40 évet tölthettem volna el az apámmal.”

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!