határok nélkül

2019.11.07. 06:40

Betiltották a tapsolást, mert sértheti a siketeket

Nem ismer határokat a liberális ideológia és a végletekbe hajszolt politikai korrektség: az Oxfordi Egyetem szervezésében megrendezett eseményeken betiltották a tapsolást, mert az szerintük sérti a siketek érzéseit.

Forrás: Shutterstock

Fotó: BravissimoS

Egészen új módon állt ki a siketek és nagyothallók mellett az Oxfordi Egyetem tanácsa októberben, amikor is egy új határozatukban úgy döntöttek: betiltják a tapsot az egyetem nyilvános rendezvényein. Úgy vélték ugyanis, hogy a tapsolás sérti a siketeket, ezért mostantól a jelnyelvi „jazz hands” kézmozgását lehet csak használni – írja a V4NA hírügynökség.

A módosítást egyébként az egyetem diákjai találták ki, akik szerint azért volt szükség erre, mert a sima tapsolás szorongást válthat ki az emberekben. Egyelőre még csak a diákszervezeti eseményeken él a változtatás, de ha beválik, akkor tovább terjedhet az egyetem többi társaságára és eseményeire is.

A politikailag rendkívül korrekt lépés ugyanakkor nem az első az Egyesült Királyságban – tavaly szeptemberben már meghozott egy hasonló döntést a Manchesteri Egyetem is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!